Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 9. szám - Molnár Miklós: Szöveg, keresztül - kasul

alá szorítottságából. (Jegyezzük meg, hogy a Grammatológia legelső publikált változatában Derrida még destrukciót ír dekonstrukció helyett.)

Derrida számára a grammatológiai, azaz dekonstruktív elemzés olyan olvasás, amely nem szöveget védelmez, hanem produkál és vélelmez. (Szálakra bont, olvasatot termel, létrehozza a szöveg textualitását.) A szöveg (iro- dalmi/filozófiai/pszichikus/antropológiai/stb., szűk és/vagy tág értelemben vett szöveg) nem egyéni produktum: a nyelvhez tartozik, nem holmi „szuverén alkotóhoz”. Midőn a francia nyelvfilozófus megkérdőjelezi magának a nyelvnek az egységét is, radikálisan kinyitja a szöveg textualitását. Szemében a textus: jelenlét és távoliét játéka: az eltörölt jel helye. A textualitás már nemcsak a vizsgálódás „tárgyát” öleli fel, hanem a vizsgálódó „alanyt” is - ily módon eltörlődik az alany és a tárgy közti szabatos megkülönböztetés. Minthogy a grammatológiai elemzés Derrida szerint sohasem érhet véget, mindig újra kell kezdődnie, s mert maga az elemzés is folyamatosan dekonstruálódik, a grammatológia nem válhat „pozitív tudománnyá” - e gondolkodásmód legradikálisabb elemei meggátolják a rendszerré szerveződést. Derrida arra buzdít: úgy használjuk a nyelvet, hogy közben egyszersmind el is töröljük. (Következésképp magának a Grammatológiának is törlés alá kell esnie.) Illetve: a nyelvet sem nem használni, sem nem eltörölni. (Derrida szerint azonban: ,A sem/sem, az egyszerre, vagy inkább vagy inkább”)

Ismertnek hiposztazált nyelvünk meggörbül és elhajlik, miközben vezérel bennünket. A „törlésjel alatti” írás e torzulás jele (utalva Heideggerre, „a lét kérdésére”).

Derrida szerint Kant óta a filozófia tudatában van annak, hogy felelős saját diskurzusáért - vagyis felelős azért, hogy újra megvizsgálja, amit ismerni vélünk. Éppen ezért olvashatja Derrida Mallarmét „példaszerű költőként”, mert a Kockadobás és a Könyv szerzője az olvasás és az írás minden gesztusát - még egy fólvágatlan lapnak késsel való fólmetszését is - textuális fontossággal ruházta fel. Akárcsak Ezra Pound redukálhatatlanul grafikai jellegű poétikája, Mallarmé poétikája is a legmélyebb nyugati hagyomány első megszakítása - írja Derrida.

A dekonstrukció szándéka és elve már A szellem fenomenológiájában be- jelentődik: „Amit általában ismerünk, csak azért, mert ismerjük, még nincs kellőképpen megismerve. A legközönségesebb önámítás és mások ámítása, ha a megismerésben ismertnek tekintünk valamit, és ezért elfogadjuk. Minden ide-odabeszélés ellenére az ilyen tudás, anélkül hogy tudná, mi történik vele, nem halad előre. Egy képzetnek eredeti elemeire való szétbontása visszatérés a mozzanataihoz, amelyek nem mutatják a készen talált képzet formáját - írja Hegel.

És hogyha a saját diskurzusunkért való felelősség arra a következtetésre vezet is bennünket, hogy minden következtetés csak ideiglenes lehet, tehát nem definitiv, hogy minden eredet eredet nélküli, hogy a felelősség kénytelen együtt lakozni a frivolitással, ettől még nincs okunk elkomorulásra. Derrida Rousseau melankóliáját Nietzsche affirmativ örömével állítja szembe: ,A hiányzó eredet elveszett vagy lehetetlen jelenléte... a játék-gondolkodásnak ez a szomorú, negatív, nosztalgikus, bűnös és Rousseau-i aspektusa, amelynek másik oldalán Nietzsche affirmációja van, a világ játékának, a jövő ártatlanságának vidám igenlése (a vidám tudomány), a hiba, igazság, eredet nélküli

834