Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Molnár Miklós: Szöveg, keresztül - kasul
jelek világának igenlése, amely nyitott a tevékeny értelmezés előtt. Ez az igenlés ennélfogva a nem-centrumot nem a centrum elvesztéseként határozza meg. Úgy játszik, hogy nem biztosítja be magát. Mert van biztos játék: mégpedig az, amely adott, létező és jelenlévő tételek behelyettesítésére korlátozódik. Az igenlés az abszolút véletlenben ezenkívül kiszolgáltatódik a genetikai meghatározottságnak, a nyom szeminális kalandjának.” A radikálisan kinyitott textualitás Derridánál olyan disszemináció, jelvetés vagy magszórás, amely nem hoz létre „csírázást” és „veteményt”, hanem csupán ismétlődik a végtelenségig. Ez a szemináció nem mszemináció, hanem disszemináció, mag- és jelszórás cél nélkül, olyan kibocsátás, amely nem térhet vissza eredetéhez az apában. Nem pontos és ellenőrzött po- liszémia, hanem mindig különböző, mindig elhalasztott jelentések burjánzása: az értelmezés örök-szűz(telenített), örök-érintet(t)(len) hártyájára hull a jelentés magja, sohasem beléhatolva, mindig csak rászóródva. Örök rejszolás, ejakuláció ante portási A fallogocentrizmus szublimációja? (A derridai „mindig már”-ban, a déja toujours-ban -e transzformálhatat- lan örökös dézsában - lehetetlen meg nem látnunk az örök mostban megmerülni és lakozni vágyó Szerző rejtett monogramját: az eltörölhetetlen olvasó örökléte az eltörlődni képtelen szerző öröklétének analitikus következménye... D. J. mégsem ír tehát „arctalanul” és szenvtelenül, mint pl. Foucault és számos francia kortársa, eltiltván önmagát - ahogy Richard Rorty írja - „annak a liberális gondolkodónak a hangnemétől, aki így szól polgártársaihoz: »Mi tudjuk, hogy létezik a dolgok intézésének az eddigieknél jobb módja is: keressük meg együtt!«) ,A nyelv magában rejti saját kritikájának szükségszerűségét.” Ez a kritika kétféleképpen fejlődhet ki, úja Derrida. Egyrészt abban a pillanatban, amikor láthatóvá válnak a természet/kultúra oppozíció határai, e fogalmak történetét módszeres és szigorú kérdezősködésnek kell alávetni. Ez nem lehet se filológiai, se filozófiai eljárás. „A filozófia egész történetének alapító fogalmai felől nyugtalankodni, e fogalmakat dekonstruálni egyáltalán nem jelenti, hogy egy filológus vagy klasszikus filozófiatörténész munkáját végezzük el. Kivezető lépést teszünk a filozófiából. A második lehetőség: a régi fogalmakat eszközként őrizzük meg, és itt-ott felmutatjuk használhatóságuk határait. Többé nem tulajdonítunk nekik igazságértéket és szigorú jelentést, hanem alkalmasabb eszközök birtokában arra is készek vagyunk, hogy feladjuk őket. Addig is ki kell aknáznunk relatív hatékonyságukat, hogy a régi masinériát, amelyhez tartoznak, szét lehessen rombolni.” A dekonstrukció, amiről itt beszélünk: stratégia a „régi nyelv” nietzschei örömmel végzett gondos újraírására - a metafizika berekesztődésén belül. Metafizika - ez Derridánál az összes jelenlét-tudományt jelenti. Ennél szorosabb definíció csupán törlésjel alatt lehetséges. A metafizika története, a Nyugat története (Derrida nem beszél a Kelet történetéről)-, metaforák és me- tonímiák története. Mátrixa: a létnek jelenlétként való meghatározása a szó összes értelmében. Az alapokkal, az alapelvekkel, a középponttal kapcsolatos elnevezések - eidosz, arché, télosz, energia, ouszia, lényeg, lét, létezés, szubsztancia, szubjektum, igazság, érzékfólötti, tudat, lelkiismeret, Isten, ember stb. - mindig egy jelenlét konstansát jelölték. ,A grammatológiának dekonstruálnia kell mindazt, ami a tudományosság 835
