Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Henri Troyat: Raszputyin és Lenin
A száműzöttek a hajóhídra gyűlnek, és mélabúsan tisztelegnek holt barátjuk emléke előtt. Mintha feléjük intene Raszputyin kísértete egykori házának ablaküvegei mögül: Isten hozott benneteket Szibériában! Tobolszkban a tartományi kormányzó házában helyezik el a cári családot. A Carszkoje Szeló-i helyőrségtől odaszállított speciális különítmény gondoskodik felügyeletükről. A cár leginkább attól szenved, hogy meg van fosztva a hírektől. Kétségbe ejti a haza helyzete; a csomagolópapírra nyomtatott, igencsak középszerű helyi lapból tudja meg, hogy a fronton fokozódik a németek nyomása, a hátországban pedig egyre nagyobb teret kap a bolsevik agitáció. Az utcai zavargások oltalma alatt Lenin, valami Trockij nevű illető segítségével visszatér Finnországból, és rengeteg borsot tör az ideiglenes kormány orra alá. Az október 23-áról 24-ére virradó éjjelen a kormány hajszát indít a forradalmi katonai bizottságok ellen, melyek szinte mindenütt megalakultak már; felforgató akcióik azzal fenyegetnek, hogy szétzüllesztik az ország védelmét. A bolsevikok fegyveres felkeléssel válaszolnak, mely oly heves és erőszakos, hogy Kerenszkij kénytelen elmenekülni. A középületeket sorban körülzárják. A Téli Palotában rejtőző minisztereket válogatás nélkül tőrbe csalják és bebörtönzik. A mozgalomhoz a vidéki városok is csatlakoznak. Moszkva is leteszi a fegyvert a felkelők előtt. Oroszországnak Lenin lett a teljhatalmú ura. Gyorsuló ütemben követik egymást a dekrétumok: a fóldbir- tokrendszer eltörlése, népbiztosok tanácsának kijelölése, melyben Lenin elnököl, és kizárólag bolsevikok vesznek részt, a Szovjetunió megteremtése, a politikai rendőrség: a Cseka létrehozása... Miklós csak november 15-én értesül Petrograd és Moszkva elestéről, a bolsevikoknak való teljes kiszolgáltatottságáról. Azután megkezdődnek Breszt-Litovszkban a különbékére vonatkozó fegyverszüneti tárgyalások. Az excár szörnyülködve tapasztalja, hogy lemondásával semmit sem ért el. Hiába tett Oroszország ünnepélyes ígéretet a szövetségeseknek, most kapitulál, mégpedig szégyen, nyomorúság és felfordulás közepette. A hőmérő mínusz 38 fokot mutat. Az emberek vacognak lakásaikban. Oroszország hanyatlása lesújtja a cárnét, és azon tanakodik: ugyan mit gondolna minderről Raszputyin, aki ellenezte ugyan a háborút, de úgy tartotta, végig kell harcolni. Ám a balszerencsét^ higgadtan viseli. A száműzetés kínkeservei mintha megtisztították volna. így ír Anna Virubovának, aki Petrográdban maradt: „Az ország anyjának érzem magam, és minden szörnyűség és bűn ellenére szenvedek miatta, akárcsak a saját gyermekem miatt. Tudod, hogy szívemből nem lehet kitépni a szeretetet, ahogy Oroszország szívéből sem, még ha oly gyalázatosán hálátlannak mutatkozott is a cár iránt.” (Levél 1917. december 10-én) Máskor ezt írja: Jstenem, összes hibájával is mennyire szeretem hazámat!... Mindennap magasztalom az Urat, mert engedte itt maradnunk, és nem küldött bennünket távolabbra (vagyis külföldre).” (Levél 1918. március 13-án) Nem sokkal az utóbb idézett levél elküldése után, mivel Petrograd inkább ki van téve ellen- forradalmi támadásoknak, a bolsevik kormány átköltözik Moszkvába. Egy Jakovlev nevű népbiztos azzal a megbízatással érkezik Tobolszkba az új fővárosból, hogy szállítsa a foglyokat egy biztonsági okokból titokban tartandó helyre. A kis Alekszej azonban beteg. Sem arról nem lehet szó, hogy utazzon, sem arról, hogy elszakítsák édesanyjától. Kínos alkudozások következnek, végül kompromisszum születik: Alekszandra Fjodorovna kénytelen 826
