Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 9. szám - Henri Troyat: Raszputyin és Lenin

És mi lesz most, hogy Raszputyin meghalt? Hogyan élheti túl Oroszország az ő elvesztését? Akár igazi, akár hamis próféta volt, teljes súlyával ránehezedett a Történelemre. Akik hittek benne, azok most árvának érzik magukat, és nem tudják immár, kinek az útmutatását kövessék; akik csalónak tartották, azt kérdezgetik magukban, megmenthetné-e valamilyen csoda a kollektív tébolyba merülő' Oroszországot. Oroszország voltaképpen úgy választotta ki magából Raszputyint, ahogy a lázroham kiütést kelt. Az erkölcsi zavarodottságban, melytói honfitársai szenvedtek, szükségszerű volt az ó megjelenése. Egy forrongásban lévő népnek volt a kifejeződése. Talán ilyen személyiség sehol másutt nem bukkanhat fel, csak a rónaságok, délibábok és irgalmasság végtelen orosz tájain?

Praszkóvja, Raszputyin özvegye 1916. december 25-én érkezik meg Szentpétervárra. Férjét négy nappal korábban temették el. Csatlakozik két lányához a sztarec egykori lakásában, a Gorohovaja utcában. A szomszédok azonban az ablakból kihajolva sértegetik őket, mihelyt ki merik dugni az orrukat. Hogy a botrányt elkerüljék, lakóhelyet változtatnak. De mert a rossz nyelvektől sehol sincs nyugtuk, végül kénytelenek hazaköltözni Pokrovszko- jéba.

II. Miklós a temetés után visszautazik Mogijlovba, a Sztavkára. Ismét a cárné kormányoz. Gondolataiban állandóan ott kísért Raszputyin. így ír féijének: ,A- túlvilágon imádkozik érted a mi kedves Barátunk. Most is oly közel van hozzánk! Hiszem, hogy végül minden jóra fordul. Ehhez az kell, kedvesem, hogy szilárd légy, és mutatkozz erélyesnek!” Szinte naponta visz virágot a sztarec sírjára. És hogyha előveszik a kétségek, az ő emlékétől kér tanácsot és oltalmat. Protopopov belügyminiszter is osztozik hitében, hogy a szent ember állandóan ott van mellettük. Protopopov nem átall asztalt táncoltatni, hogy megidézze az elhunyt szellemét. Alekszandra Fjodorovna hálás a miniszternek, amiért mindig azonos a véleménye az övével, pontosabban a sztarecéval, mely a síron túlról is megnyilvánul. Nem veszi észre, hogy a kormánynak az a tagja, akibe most reményeit veti, már nem egészen beszámítható. Egy idegbajos asszony és egy hibbant politikus vezetik a hadban álló országot. Nem támaszkodhatnak már sem az arisztokráciára, hiszen az jogaiban megcsúfolva érzi magát, sem a népre, mert azt meg kimerítették a nélkülözések, és elidegenítették a hatalom machinációi. A cárné egyformán el van szigetelve a társadalomtól és férje szüleitől. Őfelsége izoláltsága teljes.

Mivel Protopopov attól tart, hogy a cárnét fájdalmasan érintheti a körülötte megnyilvánuló ellenségesség, az Ohrana segítségével naponta magasztaló leveleket küldet neki: „Szeretett uralkodónőnk, cárevicsünk édesanyja és oltalmazója, védj meg minket rosszakaróinktól! Mentsd meg Oroszországot!” A parancsra született szeretetnyilatkozatok megtévesztik, s Viktória nagyhercegnővel az alábbiakat közli: „Nemrég még azt hittem, hogy egész Oroszország gyűlöl. Ma már világosabban látok. Tudom, hogy csak a petrográdi társaság utál, ez a züllött, istentelen népség, melynek máson sem jár az esze, csak a táncon és a vacsorán, és semmi más nem érdekli, csak az élvezetei és a házasságtörései, miközben körülöttünk mindenütt patakokban ömlik a vér... A vér!... A vér!... Most nagy enyhületet szerez nekem az a tudat, hogy egész Oroszország, az igazi Oroszország, az egyszerű emberek és a

821