Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 9. szám - Henri Troyat: Raszputyin és Lenin

fokától a legalsóig fenyegetve érzi magát, a lehető' legkülönbözőbb okokból. Némelyek attól tartanak: Istent annyira felháborítja ez az alávaló bűntény, hogy elfordul Oroszországtól, mások viszont attól, hogy a kompromittálódott, tekintélyét vesztett cár többé nem képes kormányozni a birodalmat.

Valójában ki volt Raszputyin, ez az egyszerre áldott és átkozott féfiú: szélhámos vagy varázsló? Akik hisznek benne, még ha százszor elítélik is hibáit, körömszakadtig állítják, hogy különleges lény volt, az ortodox vértanúk és szentek közt a helye, kiknek soraiban annyiféle szent harcos, szent remete, szent hittérítő, szent elmélkedő, szent elragadtatott, szent jótékonykodó található... Miért ne szaporodhatna a dicső sereg egy szent bűnössel? Mivelhogy Raszputyin, legalábbis némelyek szerint, csodálatos megtestesítője a szentek e nemének: a hite rendíthetetlen, gyógyítói képességeiről gyakran tanúbizonyságot tett, előre látta a jövendőt... E kivételes képességekhez társult benne az élni és élvezni vágyás, ami a sokaság szemében nemhogy nem kárhozatos, hanem inkább bizalomgerjesztő. Az Ég éppen azért küldte őt embertársai megvigasztalására, mert az emberi vágyak nem voltak idegenek tőle. A szent vétkes kedvesebb Istennek, mint a szent szájas. Bennük és általuk nyilvánul meg a Mindenható irgalma teremtményei iránt.

A szent bűnös legendájának védelmezőivel szemben Raszputyin ellenfelei azt állítják, hogy a sztarec szélhámos volt, és kizárólag a földi gyönyörök foglalkoztatták. Elismerik bár, hogy különös delejező hatalma volt, azonban cselekedeteiben csupán számítást, huncutságot, bujaságot és talpnyalást hajlandók látni. Szerintük Raszputyin gazfickó volt, kihasználta hiszékeny csodáiéit, főleg a nőket, az ő segítségükkel érvényesült a világban, s elégítette ki legalantasabb ösztöneit. A miszticizmus rövid fellobbanása után Oroszországban ez a racionalista felfogás kerekedett felül. Entellektüelek gyakran csodálkoznak is, miért kell ennek a jelenségnek olyan nagy feneket keríteni. Szerintük egyszerű a magyarázat: az orosz nép rendkívüli módon hajlamos hinni okkult erők működésében. A népiélek kétségtelenül tárva-nyitva áll a misztériumok előtt. A népiélek gyermeteg, nagyvonalú, spontán, irracionális és szélsőségekre hajlamos. Még a haladottabb szellemű vagy annak mondott emberek is szomjúhozzák a rejtett kinyilatkoztatásokat, az asztrális hatásokat és a mélyértelmű egybeeséseket. Igen, ez idő tájt végtelen naivitás tapasztalható szerte az országban, s ehhez az a vágy társul, hogy sorsát ki-ki egy természetfeletti pásztor kezébe helyezze. Ez a vágy éppúgy megnyilvánul a szalonokban, mint a kunyhókban, a szórakozóhelyeken, a közfürdőkben, a szibériai parasztházakban, valamint a cári palota folyosóin. Raszputyin azért boldogulhatott oly könnyedén, azért nőhetett mitikus méretűvé, mert lelki szükséget elégített ki mint a nép körében, mind a trón közelében. A cámé eltévelyedése és a cár gyengesége nélkül megmaradt volna megvilágosodott elméjű zarándoknak, aki faluról falura jár, a közjótékonyságból tartja fenn magát, és többé-kevésbé meggyőzően Isten igéjét hirdeti. Az anyai félelmek szorongatta és megzavarta Alekszandra Fjodorovna alapozta meg a szent ember kultuszát. Ebben segítőtársa volt Anna Virubova és még néhányan, de a sztarecet ő találta ki mindenestül, ő bátorította, hogy mindenbe üsse bele az orrát. Büszkélkedett vele, hogy Raszputyin követője; Raszputyin testesítette meg az ő legőrültebb álmait, Raszputyin volt a kikövezője annak a katasztrófának, melyet a sztarec jókor megjósolt, mielőtt eltűnt volna.

820