Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Gyurácz Ferenc: Magyar zsirondista - Brazíliából (esszé)
rikusan értendő, mint a zsirondista jelző: azt a józan, értékvédő és szervesen építkező, „fontolva haladó” magatartást nevezi meg, amelynek négy fő eszmei elemét a magyarországi kiadást szerkesztőBoross Imre a következőkben látja: szabadság, demokrácia, szociális elkötelezettség és a magyar múlt értékeinek vállalása. Ezek az elemek hatják át a Tanúvallomást, amelynek első fele az eseményeket a háború végéig követő emlékirat, míg a második felében olvashatjuk a szerző 1985-ös magyarországi útjáról készített beszámolóját, továbbá egy összeállítást, amelyben részint néhány 1945 előtti cikkét, részint más, személyével kapcsolatos dokumentumokat találunk. Az emlékirat címe (Mi sem voltunk rosszabbak másoknál) az önigazolás szándékát sejteti, holott Dessewffy Gyula írása éppen azzal emelkedik fölébe a politikai emlékiratok nagy részének, hogy nélkülöz minden tendenciát, minden programos önigazolást, s mindvégig meghagyja azt a jó érzésünket, hogy tárgyilagos történelmi tanúvallomást olvasunk. A történelembe ágyazott arisztokrata család sokrétű szellemi és világnézeti örökségéből Dessewffy Gyula kiemeli azokat a tényezőket, amelyek az ő demokratikus gondolkodásának kialakulását segítették: apai nagyapjának keresztény erkölcsisége a társadalmi igazság keresését, a szeretet gyakorlását, a személyiség tiszteletét tette lelkiismereti parancssá, ugyanakkor anyai nagyanyjának habozó és kereső szelleme, az erkölcsileg helytelen iránt is megértést tanúsító liberális-ateista felfogása érzékeltette vele azt a modern világot, amelyben a helyét meg kell találnia. A század nagy magyar tragédiája, Trianon belső okát Dessewffy nem kizárólag a politikai jobb- vagy éppen baloldalon keresi, mint azt általában szokás. Nemcsak a konzervatív körök reformellenességét, a kisebbségekkel való szóértés elmaradását rója föl, hanem - a Szekfű fémjelezte konzervatív kritikával egybehangzóan - a nemzet erkölcsi, lelki állapotának lezüllesztését is, amelyért a felvilágosodás korától terjedő, a kiegyezés után elhatalmasodó anyanyelvű, szélsőliberális szellem a felelős. Dessewffy ifjúságának évei a magyar paraszt dicséretétől voltak hangosak. Dessewffy is a parasztságot képzelte el a demokratikus Magyarország vezető erejének, s ennek érdekében radikális földreformot kívánt és felkarolta a szövetkezetek eszméjét. Leírja részvételét a kormány által támogatott - több tekintetben Egán Ede negyven évvel korábbi, kárpátaljai akciójára emlékeztető - szövetkezeti mozgalomban, amelyet Esztergár Lajos pécsi polgár- mester irányított, s amelynek alapelve volt, hogy „a kenyér biztosításával egyenlő fontosságú az egyén szellemi és lelki felemelése”. (Ez a kevéssé ismert mozgalom is hozzájárult ahhoz a sokféle összetevőjű szellemi és társadalmi pezsgéshez, amely a harmincas-negyvenes éveket jellemezte, s amely, ha a háború nem jön közbe, néhány év alatt szinte bizonyosan kiforrta volna - a ,harmadik út” ideáljától nem túl távoli - demokratikus Magyarországot.) Dessewffy nagy érdeme, hogy a szenvedélyeket felkorbácsoló zűrzavaros korban mindvégig elvszerű magatartást tanúsított. A radikális reformokat akarók nagy részével ellentétben nem volt hajlandó „bevonni az üzletbe” a nemzet függetlenségét. Magyar megoldást akart, mert a haza a társadalmi változásokat - vagy éppen a területi revíziót - megvalósítani segítő külső hatalomnak sem eladó. (Ma is megszívlelendő felfogás!) Telekivel tartott ebben, 750
