Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Mórocz Zsolt: Az ember fájdalma (esszé)
MÓROCZZSOLT Az ember fájdalma FÁBIÁN LÁSZLÓ: A FÁJDALOM EMBERE Fábián László legújabb könyvében esszéket olvashatunk, találgatásokat a halálról, amint az alcímből megtudhatjuk. A halál - talán - az eredendő' félelem, az ős-szorongás forrása, amit az ember rítusokkal, kultuszokkal igyekszik enyhíteni a Neander-völgy óta máig. A temetkezési szokások, a mítoszok és a vallások előírásai azt sejtetik, hogy a túlvilágba, a feltámadásba vetett hitre, azaz a megsemmisülés tényének elutasítására elemi szükségünk van. A mélylélektan szakemberei szerint tudattalanunkban halhatatlanok vagyunk. Ezt támasztják alá az ősi mítoszok, vallások halhatatlan - meghaló és feltámadó - istenei. (Ozirisz, Dionüszosz, Balu, Jézus). Ha feltesszük C. G. Jung nyomán, hogy az ember által alkotott isten-képmások nem egyebek, mint lényegünk (vágyaink, elfojtásaink) tudattalan kivetítései, akkor igazolva érezhetjük a halhatatlanságról mondottakat. Fábián László A fájdalom emberé-ben a lehetetlenre vállalkozik. Ahalálról ugyanis nem tudunk semmit. Ez a „történet” a szavakon túl kezdődik. A szerző természetesen tisztában van a nehézséggel: amit én találgatok - írja az kibújik minden meghatározás alól. A halálról csak metafizikusán lehetséges szólni, hiszen az maga a semmi. ,A nyelv - fejtegeti az író - visszaél önnön lehetőségeivel, amikor a semmiről úgy beszél, mint valamiről”. Mert a „halál az, amikor a mindenből egy csapásra semmi lesz”. Az emberre vonatkoztatva az életből (a pszichés létezésből) csupán testi lét: bomlás és átváltozás, az anyag természetének megfelelően. Nem zárja ki azonban annak lehetőségét, hogy a testi halál materiális vonatkozásai után a psziché nem semmisül meg. Hasonlatát nem érzem meggyőzőnek („ne akarjon leszerelni senki olyan olcsó trükkel, hogyha megszűnik a tudat hordozója, megszűnik a tudat is. A felöltő sem szűnik meg attól, hogy kihalt belőle a viselője.), további fejtegetései azonban elgondolkodtatóak. Azt írja Fábián László a Cezúra című esszében, hogy amennyiben létezhetnek a fénynél gyorsabban mozgó részecskék, akkor feltehető: sebességük végtelen lehet. „Mármost ezt az elgondolást kéne valamiképpen párhuzamba állítani a haláleseménnyel, a tudat eltűnésével a negyedik téri (második idői) dimenzióban.” A felállított elmélet mögött az örök fellebbezés áll a halállal, az én, a tudat, a személyiség pusztulásával szemben. Képtelenség beletörődni a gondolatba, hogy nem leszünk. A feltámadás, a halhatatlanság reménye ott kísért a sorok mögött. Az irodalmárokat Marcus Auréliustól Tolsztojon át Örkényig foglalkoztatta a halál kérdése. Ennek ellenére sem Tolsztoj Iván Ujicse, sem Örkény 743
