Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő
vélt, igazi elszakadás-e Istentől vagy a sötétség megtapasztalása, amelyben az igaz Istennel találkozhat? Honnét tudhatja, hogy ami vele történik, az a passzív szemléló'dés kezdete-e vagy egyszerűen a belső élet iránt növekvő undor, amely végül a felszínes kereszténységhez való visszatérés előjele? Nem könnyű választ találni ezekre a kérdésekre, mégis a passzív szemlélődés kezdetének legbiztosabb jele az a misztikus, erőteljes, de egyszerű vonzalom, amely foglyul tartja a lelket ebben a sötétségben és bizonytalanságban. Bár csalódottságot él át, nem vágyik elszökni a sötétségből és visszatérni a lelki élet könnyebb fokára, amely megelőzte belépését a sötétbe. Ugyanakkor növekszik benne a meggyőződés, hogy örömöt, békességet és beteljesedést a lelki szárazságnak és hitnek ebben az éjszakájában találhat. Egy nap aztán meghozza a megvilágosodást. A lélek felismeri, hogy ebben a sötétségben igazán megtalálta az élő Istent. Túlárad benne az érzés, hogy Isten jelen van, akinek a szeretete körülöleli és áthatja a lelket. A sötétség továbbra is sötétség marad, de különös ellentmondásként világosabbá válik a déli napnál. Az élet átalakul, egy gondolat és egy szeretet marad: Egyedül Isten (Ezt a két szót vésték Merton otthona, a „Gethsemani” Trappista Apátság bejárata fölé). A lélek öntudatára ébredt. A misztikus szerzők úgy fogalmaznak, hogy a megvilágosodás útjára lépett. Ráébredt Isten valóságára, egyre közelebb sodródik a magán való Istennel megszülető egység felé. Mit kezdhet az ember ezzel az új élménnyel?, ezzel az ébredéssel? Hogy megválaszolja ezt az alapvető kérdést, Merton a 16. századi spanyol misztikushoz, Keresztes Szent Jánoshoz fordul. Támaszkodva „A lélek sötét éjszakája”, ,A Kármelhegy útja” és a „Szellemi páros ének” című írásokra, Merton több irányelvet kínál segítségül a megvilágosult lélek számára a szemlélődés útján Isten felé. 1. Mindenekelőtt fontos tudnod, mit tesz Isten a lelkedben és fogadd azt el. Ha felismered Isten tetteit, nem keresed többé azt, amit Isten ki akar űzni belőled: a pontos fogalmat Istenről és a vigaszt, amit azelőtt átéltél az imában. Tudnod kell, mikor fordíts hátat a meditációnak és a teremtett világ iránti ragaszkodásnak. Isten saját jelenlétével akarja pótolni ezeket. Engedd Istent cselekedni. Ha saját ténykedéseddel akarsz pontosabb Isten-fogalmat nyerni vagy erősíteni magadban a szeretetet, Isten dolgába avatkozol. 2. Keress minél nagyobb magányt. Élj a lehető legnagyobb békességben, csendben és visszavonultságban. Minél tökéletesebben végezd el a számodra kijelölt feladatot, érdek nélkül egyedül Istennek akarj tetszeni. Ne törekedj látványos „élményekre”, amilyenekről a nagy misztikusok életrajzában olvasol. 3. Ne aggodalmaskodj az imádságbeli előrehaladásod miatt. Elhagytad a járt utat, olyan úton haladsz, amelyet nem lehet előre belátni. Engedd, hogy Istennek legyen gondja az imáidra és abban való fejlődésedre. Csak azt keresd, hogy Isten iránti szereteted folyamatosan tisztábbá tedd. Csak azt keresd, hogy egyre jobban alávesd magad Isten akaratának. 4. Fogadd el a megpróbáltatásokat és a kereszteket, amelyeket Isten küld neked, mégha nem is érted azokat. Legyél tudatában annak, hogy Isten saját képmását tökéletesíti általuk benned. 5. Mindenekfölött ismerd fel, hogy életszentségre és passzív szemlélődésre egyedül a szeretet tökéletességében találhatsz. Nem az az igazán szemlélődő 729
