Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 7-8. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő

lélek, akinek egzaltált víziói vannak, hanem aki az egy Istennel hagyja magát elmerülni ebben a szeretetben és átalakulni általa. Legyen minden, akár kellemes, akár kellemetlen, ok a szere te tre. Merton a „Szellemi páros ének”-ből idéz:

„Mert amint a méhecske minden virágból kiszívja a benne levó' mézet, s a virágot kizárólag csakis erre a célra használja: hasonlóképpen ez a lélek is minden dologból, amellyel érintkezésbe jut, a legnagyobb könnyűséggel veszi ki a szeretet édességét, vagyis azt, ami benne Isten szeretetére indít, legyen a dolog maga akár kellemes, akár kellemetlen.” (XXVI.)

Az ilyen szeretet szent közönyhöz, apátiához vezet (amelyről az egyházatyák beszélnek), ahol egyedül az számít, hogy Isten előtt kedvesek legyünk. Merton a szemlélődés értékét Keresztes Szent János szavaival foglalja össze:

„A lélek ismeri az evangéliumból Jegyesének abbeli mondását, hogy senki sem szolgálhat két úrnak, hanem hogy az egyiktől föltétlenül el kell fordulnia (Máté 6, 24), s azért nem akarván elfordulni Istentől, elfordulni mindattól, ami nem Isten, sőt önmagától is és Isten iránti szeretetből elveszett mindezekre nézve ... így valósul meg az, amit Szent Pál mond: „Mori, lucrum”, Meghalnom nyereség”. Vagyis Krisztusért való meghalásom által elnyerek mindent és önmagamat is... „Aki lelkét meg akarja tartani, elveszti azt, aki pedig lelkét elveszti érettem, megtalálja azt” (Máté 16. 25). Ha a lélek a lelki élet útján annyira jutott, hogy elveszett mindazon természetes utak-módok számára, amelyekben az emberek Istennel érintkezni szoktak; ha nem keresi Őt töbé sem elmélkedések, sem érzelmek, sem más a teremtményeken és az érzékeken át vezető utakon ... hitben és szeretetben érintkezik Istennel, akkor mondható, hogy megnyerte, megtalálta magát Isten számára.” (Szellemi páros ének XXIX.)

A Paradicsom elvesztésének története szimbolikus formában mondja el, hogy az ember eredendően szemlélődének lett teremtve. A Paradicsomból való kiűzetés az egység elvesztését jelenti. Sőt, a görög egyházatyák azt tanították, az emberiség két nemre szakadása is a bűnbeesés következménye. Szent Ágoston óvatosabb megfogalmazásában: a bűnbeesésben Adámot, az ember belső, lelki, szemlélődő énjét félrevezette Éva, az ő külső, anyagi és gyakorlati énje, tevékeny önmaga. Az ember elvesztette a szemlélődő látomás egységét és a tevékeny, világi létezés sokféleségébe, bonyolultságába és nyugtalanságába került.

Mivel most teljesen a külsődleges és esetleges dolgoktól függ, száműzötté vált a tárgyi világban, ahol minden tárgy képes félrevezetni és szolgává tenni. Az ember úgy fogja fel önmagát, mint saját istenét. És hogy kárpótolja magát elidegenedése szenvedéseiért és csalódásaiért, megpróbálja imádni, érvényesíteni és kiélni önmagát mások kárára. Szeretet és gyűlölet, vágy és félelem, hazugságok és kifogások hálózata tart bennünket fogva. Ilyen körülmények között az emberi tudat a külsődleges, múlandó, illuzórikus és triviális dolgok iránti kérlelhetetlen lekötöttségének rabszolgája. így az ember száműzve van Istentől és önmaga lényegétől. Az önmagán kívüli dolgok arra csábítják, hogy azokban keresse Istent és a boldogságot. Miközben tehát a boldogságot keresi, valójában egyre távolabb kerül Istentől és önmagától, egyre inkább eltávolodik a valóságtól. Végül teljesen elveszti belső hason730