Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő
valaha, ugyanígy nem vágyhatsz Istenre sem, csak ha ízlelted már az Ő jelenlétének édességét. A szemlélődés öröméről csak tapasztalat útján szerezhetünk tudomást. Meg kell ízlelnünk, hogy megértsük, milyen édes az Úr. De hogyan tehetünk szert a lelki dolgok iránti hajlamra? Egyedül a szeretet segítségével. Jézus világosan kifejezi, hogy a belső élet a szeretet függvénye, amikor az utolsó vacsoránál azt mondja: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja s én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” (János 14. 21.) A szeretet, amelyről Jézus beszél, elsősorban nem érzelem, hanem szeretet a szó legmélyebb értelmében, szerető engedelmesség Isten szavának. Szent Tamás egyszerűen és világosan fejezi ki: „Az engedelmesség teszi képessé az embert, hogy meglássa Istent.” Merton szerint szűkebb értelemben csak egyféle szemlélődés létezik: a tiszta vagy passzív szemlélődés. Ez Isten ajándéka, amelyet nem szerezhetünk meg pusztán saját erőnkből. Isten ajándékához közvetlen, gyakorlati kapcsolatra van szükség az önmagán való Istennel. Minden teremtett szeretettől ki kell üresíteni magunkat, hogy Isten szeretetével telhessünk be. Túl kell lépni minden teremtett képzeten, hogy részesüljünk Isten szubsztanciális jelenlétének tiszta fényében. Tágabb értelemben beszélhetünk a szemlélődés másik fajtájáról, ezt Merton aktív szemlélődésnek nevezi, követve a nyugati misztikus irodalmi hagyományt. Az aktív szemlélődés mindenki számára megvalósítható, magába foglalja a rációt, a képzelőerőt és az akaratot. Olyan forrásokra támaszkodik, mint a teológia, a filozófia vagy a művészetek. Felölelhet szóbeli imádságot, meditációt vagy néma imát. Segítségével bevezetést kapunk a benső élet örömeibe, meglátjuk, hogyan kell Istent keresni az Ő akaratában, hogyan legyünk figyelmesek az O jelenlétére. Kialakítja bennünk a vágyakozást arra, hogy a világi örömök élvezete helyett Istennek akarjunk tetszeni. A szeretet és a szeretetben való egység felé vezet Istennel. Az aktív kontempláció legmagasabb kifejezése a liturgia, amely gazdag szentírásai, teológiai, zenei, költészeti kínálataival tanítja, hogyan válhatunk szemlélődőkké. Valóban átmenetet jelenthet az aktív és a passzív szemlélődés között, mivel a liturgiában Krisztus magához vonz bennünket. Krisztus maga a „megtestesült” szemlélődés, hiszen az ő embersége teljesen összeforrt az Istenatyával. Ezért amikor önmagához vonz bennünket, kétségtelenül az Istennel való egység felé is vezet, így pedig a passzív szemlélődés felé. Az teszi hasonlóvá a kétféle szemlélődést, hogy mindegyik Istennel való egységre törekszik a szeretetben. A különbség abban áll, hogy míg az aktív szemlélődés egység Istennel az egyház liturgiájában vagy az egyén önálló tevékenységében, addig a passzív szemlélődés egység az önmagán való Istennel. Merton itt Isten immanenciája és transzcendenciája közt tesz különbséget. Isten immanenciája Isten jelenvalóságát fejezi ki minden létezőben; transzcendenciája maga Isten léte, ahogy önmagában van. A passzív szemlélődésben mindkettőt megtapasztaljuk, az aktívban csak az előbbit. Mivel a passzív szemlélődés a magán való Isten megtapasztalása, ez a szűkebb értelemben vett szemlélődés, az aktív szemlélődés csak analógia alapján érdemli meg az elnevezést. Merton felfogásában akik életükben aktív szemlélődést folytatnak, koránt 726
