Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 7-8. szám - Pósa Zoltán: Jódillat és komlóíz

cenbe, na látod, azért irigyellek. Az olyan, mintha falu is lenne, meg város is. Itt van a gyógyfürdő, meg ihatod a sört, a Kinizsit, meg a Borist. Én már megszoktam a Kőbányait, látod, azt meg itt nem adnak. Ahol én lakom, az újpesti szálláson, még a három ötven is sok egy sörért a sarki csehóban, két forint a rum, pajtikám...- Pont ez a baj, pajtikám - üt Pisti vállára egy ismerős könnyű kéz. Anna áll mellettük almazöld bikiniben. Nőies, nyitott, de nem kacér. - Ott kezdődik a lelki zavar, ha elkezdenek a világ leglényegtelenebb dolgai a világ legfontosabb dolgaivá válni. Kétforintos rum, pasztőrizálatlan Kőbányai sör. A „kübá- nyai” rossz is, egészségtelen is, mint azok a panelházak, amit építgettek. Apám szerint a rövid élet titka: Pesten melózni szombaton, vasárnap is, kőbányait vedelni, ide-oda utazgatni. Se ide, se oda nem tartozni, magyarul: sehová sem tartozni. Amint hát vasbetonba temetkezel, nyomban hazátlanná, hontalanná válsz. Az unalmas élőkripták, lakóbunkerek szimbólumai annak, hogy gyökértelen vagy. Élhetnél akár Veszprémben, akár Pilsenben, vagy Rákosvárosban és Párkányban.- Na én megyek haza, gyerekek. Annussal sosem tudtam vitatkozni - áll föl Pisti. Csodálkozom is, miért nem jelentkezett komolyabb egyetemre, majd mindig színkitűnő volt, a karcagi gimnázium büszkesége, úgy beszél, mint egy prédikátor. Gondolom, a szüleid is csodálkoznak - döf belé egyet. - Bercikéin, te azért átugorhatnál hozzánk is, még az utcára sem kell kimenned - nevet Pisti. Átjössz azon a hátsó kis kerítéskapun. Van mindig jó kis homoki házi fehérborunk...- Aki így szereti a szülőházát, soha nem szolba meg a bűnös várost - néz utána Anna. - Te aztán jól vagy már - fenyegeti meg. - Igenis, van közöm hozzá, mennyire rongálod magad, Berci. Nem kellett ahhoz pucéran rádnyitnom, hogy megismerjelek. Nem, nem haragszom, be vagy csípve és kész. Én is diák vagyok, meg azért korlátolt hülye sem vagyok, remélem. Szóval, nincs semmi baj. Üljünk be brűgölni a nagymedencébe... Na, máris kijózanodtál, látod. Ez a víz egy csoda.- Tényleg kitisztultam teljesen, már a víz szagától is. Csodálatos kis Varázshegy ez a Berekfürdő. Lelassul a szubjektív időérzékelésünk, itt örökké élnek az emberek.- Költői, de pontatlan gondolat - riposztol Anna. - Pötyi néni mutatta a megjelent és a kéziratos verseidet. Ezért is vártalak már.- Kedves vagy - adja a rezignáltat Albert. - Három epigrammánál többet nyomtatásban aligha mutathatott tőlem bárki is, bármit, hacsak a tudtom nélkül meg nem jelent valamim.- Ne szenvelegj - fogja meg a kezét, Albert megszorítja. Úgy maradnak. - Bár tudod mit? Azt sem bánom, ha kisírod magad a vállamon. Örülök, hogy nem hazudozol a sikereidről, mint ahogy az egri főiskolai alkotókörösöktől megszoktam. Összejárunk a tanárképzősökkel. Nosztalgiázom. Harmadik gimis koromban írtam egy novellát, kaptam érte jutalomkönyvet. Kinyomtatták volna az iskolaújságban, de rájöttem, hogy nem jó. Azt sem engedtem a tanáromnak, hogy megjelentesse a helyi lap vasárnapi mellékletében. Mit számít a nyomdafesték. Ha úgy tudnék verselni, mint te, én is ugyanazokat írnám, mint te. Neked érdemes. Kicsit is gyöngébben a legjobbaknál viszont:

668