Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Pósa Zoltán: Jódillat és komlóíz
sebbre fogják magukat. Még a sör is békebeli, a forrástiszta, habkönnyű borsodit stílszerűen Boriskának becézik, mint egy ántivilágbéli népmesehőst. Olyannyira kevesen élnek itt, hogy a tanácselnök - talán Magyarország egyetlen pártonkívüli községvezetője - arra biztatja a nyugdíjas üdülőtulaj donoso- kat: jelentkezzenek be állandó lakosnak, cserébe kaphatnak házfólújítási kedvezményt. A falu lakossága így is alig közelíti meg az ezres lélekszámot. Törékeny az itteni béke, picinyke ez a millenneumi hangulatú falucska-sziget a nagy veresrőt tengerben, a közeli kis Moszkva, Vörös Szolnok árnyékában afféle mini fehér Herkulesfürdő, Horthy-korból maradt sziget. Ne borzold föl a kedélyeket Krajcs. A végén még el kell menned innét, pont most, amikor a falusias strandnyaralás igazi ízére rájöttél, még Annától függetlenül is kezded nagyon élvezni, hát még vele együtt - füstölög, miközben elvégzi első, sörözéskor elóhb-utóbb elkerülhetetlenné váló illemhelyi zarándoklatát. Megszokott helyén, asztalán látja meg eló'ször a sajátja mellett a másik barnasörös kriglit, csak utána veszi észre a bikanyakú, félig hosszú hajú, kisbajuszos, enyhén kancsal, erősen tagbaszakadt fiút, aki korai szalon-spiccel, kihívóan néz rá. Na, kezdó'dik... - Mit akarsz te Annától - kér-dezi és nézi mereven, kimerevítve tekintélyes karizmát. Parasztfiúnak látszik, de még sem egészen, az ágyékdomborulatra haránt komikus csikót húzó Jecs-ke” úszónadrág, vagy az idősebbek klottgatyája helyett már ő is városias-fekete mini-dresszt hord. Akár Albert, aki önkéntelenül saját jókötésű, de vé-konyka vizsgaidőszakfehér karjára, nőies combjára pillant. A söntésnél lévó' tükörben megpillantja feminin kócbabaarcát, tojásdad fejét, pipaszárvékony alakját. Na hiába becéz - geted magad Mitrasz-Napistenfiúnak, ezzel a bikával szemben semmi esélyed - állapítja meg magában rezignáltan. Egy fizikai síkra terelt konfliktus esetén sasorrot formáz, ha akar, pisze heftimból. A csecsemóképű főpincér odarohan, valamit a bajszos fülébe súg, aki hirtelen a saját homlokára csap és elneveti magát.- Berci, hogy nem ismertelek meg! A parókiátokkal szomszédos házban lakom. Dósa Pisti vagyok. Pötyi nénéd tanított írni-olvasni. Összeölelkeznek, s elindul a múltidézés, jobbára Pistiből ömlik a szó, Albert inkább csak igennel-nemmel szakítja meg olykor a szóáradatot. Bizony, Anna parancsocskája némileg feledésbe merült, a tudat alá csúszott, ellentétben a bőséggel csordogáló egyszer aranysárga, máskor fatörzsbarna söröcskék- kel, amelyek bőséggel csúszkáltak a torkincák bő öblén, s megszaporodtak a hólyagkönnyítő buditúrák is. Pityu még a gimnáziumban is Anna osztálytársa volt, a lány az Egerben működő vendéglátóipari főiskolán most zárta a gólyaévet. - Te még nem biztos, hogy azonosítottad, de gyerekkorunkban többször is játszottunk vele. Például, amikor augusztusban éjjel kiszöktünk a temetőbe jánosbogarat lesni, ő is velünk volt. S amikor Lajos tanító bácsi megtanított bennünket bigézni, tudod, az a parasztgolfozás, a nagy bigézőfákkal meg a kis labdával, Anna igen csak lesett bennünket, illetve: tégedet. Nem nagyon játszott velünk korábban, nem azért, mert a doktor bácsi lánya, hanem mert a nyolc-tízéves lányok már elkezdik lenézni a korabeli fiúkat, ez meg is marad úgy az érettségiig. Ám valahányszor te itt nyaraltál, mindig előkerült. Csak akkor, de mindig ott ólálkodott, ahol mi játszottunk. Már akkor is csak téged szeretett, egyen meg a fene, édes Bercikém, dehát így, hogy rólad van szó, egészen más a dolog. Ne haragudj, hogy idegennek néztelek. Egy kicsit mindig 666
