Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 7-8. szám - Pósa Zoltán: Jódillat és komlóíz

elvileg három ötven - így a lány. — Jó lesz ez így, nyújtja felé elegánsnak, nagyvilágiasnak szánt mozdulattal a bankót. A szőke áthatóan nézi, majd a fejére borítja a tükörtojás-klubvezetőnek szánt Kinizsi világost. Mintha hirtelen megőszült volna a hanzliból szőtt micisapkától. - Bocsáss meg - teszi el a pénzt Albert. - Semmi gond - mosolyog rá a sellő. - Mókás vagy tajtékos fejjel. - Mégis csak elő kell vennem azt a tizest és még ötven fillért, hiszen ezzel együtt három söröm volt. - Könnyű kezet érez a vállán: - Ne csinálj belőle gondot, az egészre meghívtalak.

Piros csecsemőképű, korán kopaszodó, ritkásszőke főpincér szalad a helyszínre: - Mi volt ez? - néz döbbenten a fehérköpenyes dajnára. - Véletlenül meglöktem a hölgy karját beszélgetés közben - nevet Albert. - Reám ömlött a söröcske. - Ne legyek már „a hölgy”-kacag, s kezet nyújt. - Anna vagyok. Rédey Anna, ipszilonnal a végén. - Krajcs Albert - áll föl a fiú is, a karcsú leánytenyér puhán, ruganyosán fonja körbe Albert egyáltalán nem férfias, gyerekesen tömzsi kezét. A főpincér hitetlenkedve-hüledezve nézi ajelenetet, aztán tétován mosolyog, legyint és otthagyja a kettőst, akik nem akarják elengedni egymást.- Meddig dolgozol - kérdezi végre a fiú. - Csak nem akarsz tán megvárni - halkul most mezzoszopránba a csilingelés. - Ha nem akarod...- Ki mondta, hogy nem akarom? - nevet Anna. - El sem kell menned, kettőkor lejár a munkaidőm. Most viszont átugrom a gyógyszállóba, afféle mindenes vagyok, hézagpótló jolly jocker. Fél órára felügyelet nélkül maradsz, de ne igyál több sört. Na jó, hozok még egyet, de az tartson ám ki. Lassabban, élvezettel, de bőségesen kortyolgasd, a túl gyors huzattól, s a pici slutyogástól is nagyon be lehet rúgni...

Sör, barna újra, tömény koradélutáni csillogás... itt sem adnak Kőbányait, a Kinizsi testesebb, a Boriska friss, simogató, folyékony kenyér komlóaromája szétfolyik a szájban, szétterül, sárga glóriaernyőt borít a Nap a „fórdőre”, a szivar és gesztenyefák emyőlombja már alig vet árnyat, klorofilzölddé sok- szorozódik Heliosz megannyi dárdája. Fűre terített pokrócokon idősebb nénik, bácsik. Egyre többen érkeznek ebédezni is a városaik közül. Vajon mit szólnak Pötyi nénédék ahhoz, ha komolyra fordul a dolog Annával. Végül is felnőtt vónék, a fejükre nőttem, dehát nem biztos, hogy örülnek annak, ha elterjed a falucskában: a helyi igazgatótanító házaspár unokaöccse pincérlányokat csábítgat el a strandon. Bizony, úgy érezhetik majd, reájuk telepedtél, mint a parányi falucskára ez a hatalmas, világhírű fürdő. A falu mindez idáig kivédte a szokásos veszélyeket, mintha óvná is magát attól, hogy afféle szocialista nyaralóparadicsommá üdülősödjön. Berekfürdőben épp az a vonzó, hogy megmaradt 1968-ban is a főtér köré rendeződött magyar falunak, jobbfelén a kisebb, zöldre festett katolikus, balfelén a galambszürketornyos, fehér református templommal, amelyben idősebb Mizser Lajos, esperes Lajos bácsi, Pötyi nénéd apósa prédikál. Az urát megkülönböztetésként Lajos tanító úrnak emlegetik és közvetlenül is így szólítják. Van három lugasos, kertes keresztutcája, s egy üdülő-házsorocska, a főutcával párhuzamosan. A szoboszlóival egyenrangú, kitűnő forró gyógyvíz tömegvonzó hatása mindeddig nem rontotta meg a kis közösséget. A mondénabb, harsányabb élményekre áhítozók a nem túl távoli Hajdúszoboszlóra pályáznak, amely könnyen megközelíthető, fővasútvonal mentén fekszik. Ide a közeli Karcagról is legalább tizenöt kilométernyit robog a szürke, pöfógős Ikarusz. Bereken az időszakos vendégek is csönde665