Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 7-8. szám - Pósa Zoltán: Jódillat és komlóíz

kihívó és intelligens. Nem kapta sem a szeme, sem a szája elé a kezét, nem fordult el, tempósan összeszedte a fogasokat. Megnyugtató mosollyal kihátrált, s ott, künn is, együtt kacarásztak a középkorú novel. - Tévedtem, mégis csak benn volt az a srác: Szegény fiú, most miattam röstellkedik. - Láttunk mi már olyat. Tanultuk is biológiából, mije van a férfiaknak. Biztos nem hal bele - így a „mindentudón rekedt” válasz.

Megpróbálja fölidézni a napélénk és holdszelíd nézést, s egyszerre a képzeletre ráerösítve, a valóságban is feléje hajol a szőke fej, egy hajszál megsimítja az arcát. Már fehér köpeny van rajta. Albert elvörösödik, a lány csilingelve nevet. - Kérsz még egy sört? Elég jól ismerjük egymást ahhoz, hogy ne magázódjunk - évó'dik -, ha jól emlékszem. Pontosabban, én már alaposan megismertelek téged az elóhb - kitör belőle a nevetés. - Erezd magad otthon nálunk. Nehogy már zavarban legyél. Felnőttek volnánk, vagy mi a fene. Egyébként, ha nem ragaszkodsz a barna Kinizsihez, hozok egy korsónyi borsodi házisert. Közvetlenül az új bocsi sörgyárból szerezzük be. Könnyebb, frissebb, mint a Kinizsi. Tudod, hogy ezt Pesten sem lehet kapni? Albert mohón szürcsöli le a kissé már megmelegedett komlókeserű ízt, a maradék barnával. -Az itteniek Borcsinak, vagy Boriskának becézik - folytatja a lány kissé feléje hajolva. - Nyugodtan fürödj is meg közben. Csak a vízbe ne vidd be a palackot, vagy a korsót. Arra allergiás az úszómester. Attól fél, hogy ha nem is töritek össze a flaskát, belepisiltek a vízbe a sok sörtől - csilingel.

Albert gépiesen engedelmeskedik a lánynak, pedig jól esik a napozás, a sörös ejtőzés, de szinte fél attól, hogy a sellő megsértődik, ha nem enged a kedves unszolásnak. Lucfenyősen méregzöld fasorocskán átjut el a kisebb, de „tűzforró” gyógymedencéhez, egy pohos fehérbőrű városiforma és egy szíj as, barna bőrű, bajszos helyi bácsika közé ereszkedik. Nyakig főlve-brűgölve csodálja a két óriásmedence, az árnyat adón ernyőző szivar és vadgesztenyefák, a hatalmas strandot teljes egészében körülölelő csatorna légiesen vaskos harmóniáját. Túlnan virágzó kertek, piros cseréptetős házak fölé magasodik az ismerős, magányos, karcsú, fehér tornyocska, csúcsán a kakassal. Öt éves kora óta visszatér éjjeli és nappaléber álmaiban. Egyet kondit a harangozó, mélyen. Pötyi néninek csak korai vacsorára ígérkeztem - fut át rajta. - Addig maradsz nálunk, amíg akarsz - hallja idősebb Lajos bácsi barna lelkészbaritonját, vajon tudják-e, hogy most az egyszer a szavukon fogom őket. Abajuszos parasztember kiül a medence szélére, kívül rakja a lábát a kövér gyöpre, da- gadtkás asszony fekete kendőbatyuból kenyeret, szalonnát, hegyes és kövérkés zöldpaprikát bányász elő. Szótlanul, beszéd nélkül falatoznak. Összefut szájában a nyál, visszatér az óriási félgömbsipkás főépülethez ragasztott lugastomácra. A szőke sellő - ahogy magában elnevezte a nála valamivel magasabb, vékony, feszeskeblű lányt - nyomban ott terem, Albert kér egy harmadikat. A lány megrázza a fejét: - Elég lesz kettő. Albert ezúttal is teljesíti a parancsot, kimondottan jó papucsnak lenni egy ilyen gyönyörűség mellett. A szomszéd asztalhoz ül a petyhüdt, városiforma sörpocakos ember, s kér egy korsó világosat. A lány belibben, visszasírni, s mielőtt kiszolgálná a pohost, Albert fülébe leheli: - Ugye, nem akarsz úgy kinézni, mint ez a tükörtojásklubvezető? - Hogy érted ezt? - kérdezi Albert. - Hát úgy, hogy ez a derék úr a sörpocakjától már csak tükörből láthatja a tojásait - rebben egyet a tekintete. Albert fizetne, a kezében tart egy tizest, megköszöni. - Egy korsó sör

664