Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 7-8. szám - Bognár Antal: Életvadászok

Romm Lénárt egy kevés könyvtároskodás és tanárkodás után beállt a hírgyárba, a futószalaghoz, ahol az időjárásjelentéstől a menetrendváltozáson át a bűnügyi tudósításig minden nyersanyag és félkész termék élvezhető csomagolást és kellő adalékanyagokat kap, hogy egyformán lehessen modern kori tápláléka minden rendű-rangú embernek, kikupálódottnak éppúgy, mint gyermeki lelkületűeknek.

Az ő pillanata 1989 augusztusában jött el, és ez a pillanat ugródeszka volt, az ő számára minden további tanévet, amelyben Aranyra és Kosztolányira, der-die-das-ra vagy anyagismeretre okította volna szakiskolásait felfüggesztett, felfüggesztette bővíteni tervezett fotólaborában a tanoncok foglalkoztatását, örökre kiráncigálta az antikváriumi raktárak mélyéről a régi Leót, aki régebben ott gót betűs ritkaságok között búvárkodott valahány hónapon át.

Nem hinném, hogy egészen tudatosan készült a Kölcsönös Gazemberek és Selejtet Termelők táborában adódott nagy baráti csínytevés kifigyelésére, mindenesetre néhány növendékével a szentlélek éppen a fertőrákosi kőfejtőbe vitte ezen a nyáron, s amikor a felemelt határsorompón át megindult a keletnémet turisták nekibátorodó áradata a szabad világ felé, az elsők között fényképezte, interjúvolta meg őket. Ezek a friss tudósítások a kezembe kerültek, s nyomban nyomdafestéket láttak. Nem maguk a tudósítások voltak világrengetőek, hanem a kibontakozó események; őt azonban valóban ez a nap lökte más pályára. Később is mindig voltak nálánál felkészültebb, dörzsöltebb hírgyártók, és nem volt erénye sem a pontosság, sem a műgond, de ő valamiképpen, a maga álmatag módján, igazi életvadász volt.

Kifogástalan nyelvtudása mellett itt, a határon, az Európa-pikniken az is könnyítette a dolgát, hogy egyetemistaként sokszor megfordult Kelet-Berlin- ben, s Lipcsében szakmai gyakorlaton. Mintha lelkűkből lelkedzett volna, úgy csácsogtak neki a szászok. Megvolt benne az a ritka képesség, hogy azonosulni tudott alanyaival, pontosabban a hajlandóság, hogy iparkodott szinte belebújni a bőrükbe. Mindent lejegyzett úgy, ahogy hallotta, s ha nincsenek a magamfajta öreg rókák, akik az efféle hevenyészett tudósításokat átfésülik, tisztába teszik, vagyis hát mielőtt a nyilvánosság elé bocsátanák, elszegik rajtuk, amit el kell szegni, lekerekítik a lekerekítendőt, s mikor kiszedték belőle az összes szerzői fércet, valóban, mint egy úri szabó kivasalják, hogy mutasson; ha tehát nincsenek a hírgyárnak e két lábon járó lexikonai, akik az élet nyersanyagát a közfogyasztás és az újságtradíció kívánalmaihoz, a műfajok kánonához igazítják, ahhoz a köztes nyelvi sztenderdhez, a kaotikus életdarabok pongyolaságán túl és az akadémiai választékosság kihűlt formáin innen, amelyet valóságosként, a valóságnak megfelelő gyanánt fogad el a közvélemény, miközben az elhitetés e művészetével épp a közvélekedést, s ezáltal a valóság elfogadott képét finomítja általa a kommunikátorok összeszokott csapata - ha nem vagyunk mi, görnyedt hátú szöveggondozók, az ő ákombá- koma megreked a magánbeszéd szintjén, melynek persze hellyel-közzel érezni harmatos varázsát, ámde idővel menthetetlenül modorossá válik.

Miféle szó- és fogalomtárat akarhatott azonban összegyűjteni, és mire lett volna jó az, fel nem foghattam felgyülemlett, teleírt noteszei láttán. A szószedegetők nemes buzgalma monománia, s ők valóban mánikusak a kitartásban és módszerességben. Csillagfürt, kikerics, gyopár és pitypang, nőszirom, nefelejts, cicfarkkóró - majd az egész növényazonosítót Diószeghy

644