Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Bognár Antal: Életvadászok
Sámuelnek köszönhetjük, aki életét tette fel rá, hogy megmagyarítsa Linné rendszerét, s az obsitos Fazekas Mihállyal megcsinálták a Magyar Füvészkönyvet. Balamuta, merel, csalavel - a legmagyarabb Habsburg, József főherceg cigány szótárat csinált; bár megreformált romái alcsúti birtokáról, ahová letelepítette őket, a tóle kapott szekereken elszéledtek. Mit akarhatott Leni a riportforgácsok lexikális fűrészporával? Mindenesetre tévedtem, amikor öt ösztönlénynek, eszes és jóhiszemű embernek, de ösztönlénynek hittem. Még nagyobbat tévedett Fehérhegyi százados, a nevelőapja, aki viszont rögeszmét látott Leonard Romm kódor- gásai mögé. Olyasfajta megfontolt, haditerveket forraló, leplezett céltudatosság, amilyenre ő célozgatott, egyszerűen idegen volt Romm Lénárt lényétől, mint ahogy idegen a bosszúállás gondolata attól, aki a légynek sem tudna ártani. Vassal és vérrel vett, cinkosságba édesgető hazudozással cementezett, öröknek hitt vonatkozási és értelmezési rendszereket, az egész életmódot, beszédmódot ingatta meg az a piknik - és neki mégis volt mersze a vágyálomban, ami felé a vasfüggönyön keresztül repesve tódultak az emberek, felfedezni és megnevezni észleletét: a ,rettenetes” szabadságot, s az eltaná-cs- talanodott, félszeg mosolyokban, amivel a vágyott javak és lehetőségek szemérmetlen közénk tolulását fogadták, Mumm in den knochen haben, észrevenni a visszaszivárgó félelmet, az elárvulás fölötti riadtságot. „Flaska a kézben, vigyor az arcon. Háborúba vonulnak így az emberek, muszájból vagy önként, mikor még nem tudják, mi az. Fel lehet próbálni, fel lehet próbáltatni majd a halál maszkját. Kissé kényszeredetten, így mennek maholnap a visszavívott kuplejárba a frissen érettségizettek. A szabadság inasiskolaivá egyszerűsített szintjén a szabadság két fő eleme ez volt: többpártrendszer és nyilvánosházak. Egyforma vágy dúskálni minden földi jóban és hogy ki lehet próbálni szabadon a rosszat is.” Mégis a rabság a rettenetesebb, ezt pontosan tudta. Az embertelen ridegség, ahogyan például Honecker asszonyság árvaszéke disszidenseknek a rokonságra, nagyszülőkre bízott gyermekét nem szánta elvenni, s neveidébe dugni... ,Me gyek az életbe” - köszönt el riporteri útjaira indulva dél-koreai gyártmányú, Mazda motoros Willis terepjárójával, amelyre kalandos úton sikerült szert tennie egy lengyel kapcsolata révén. Megyek a frontra.” Holott csak Nagyatádra tartott, a menekülttáborba, amelynek sánta macskája egy - des- potáknál ez korántsem ritka képlet - bonvivánból és despotából gyúrt hadastyán, az öntömjénező néhai államfő nevét viselte. Segélyszállítmányokat sajtókiküldetésben több ízben végigkísért ekkoriban az egész úton. Ment tehát az életbe. És a búcsúszót megtoldva hozzátette: „Isten veled, halálgyár.” Vagy pedig: „Ti csak gürcöljetek tovább itt, a halálgyárban.” Nem az egészségtelen sajtótüsténkedést és szemrongáló gályapadot tartotta a benne robotolók, s nem az újságszövegezést a kinti élet, a természetesség vagy az eredetiség halálgyárának, mint sokáig hittem, s mint hinni talán nem is alaptalanság - hanem egy kicsit mindenestül az egészet... Az életben valamit mégiscsak halálkomolyan kell venni, talán mondtam is neki ilyeneket a hivatásból optimisták nagyképű hírgyári romantikájával. Legelsőbben is az emberek, a köz boldogítását... Az értelem és remény szavát. 645
