Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 1. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Dzsingisz kán hagyatéka

a nemzeti jelleg ellen és nem erőltették rájuk az iskolák az orosz nyelvet; ha eloroszosodtak az orosz szolgálatba lépett, pravoszláv hitre tért tatár mirzák, ez is természetes folyamat volt, senki sem kényszerítette őket. Mindenesetre összeforrtak az orosz néppel, és ezek az eloroszosodott turániak gazdagították vonásaikkal az orosz nemzet lelki alkatát, így a turániak oroszosodásával egyidősen némiképp az oroszok is turánizálódtak, e két elem teljes egybeolvadásából sajátos, új egész keletkezett, lényegében nem tiszta szláv, hanem szláv-turáni-orosz nemzeti típus. Az orosz nép nem az idegen erőszakos oroszosításával, hanem az oroszok és az idegenek fratemizálása útján jött létre.

És mindenütt, ahol az orosz nép e tekintetben magára volt utalva, még az imperátori korszakban is folytatta a fratemizálás nemzeti hagyományát. A mesterséges, kormányzati oroszosítás annak következménye volt, hogy teljesen félreértették Oroszország-Eurázsia történelmi lényegét és feledésbe merült a nemzeti hagyományok szellemisége. Ez az úgymond nemzeti politika hatalmas károkat okozott az oroszok történelmi művében.

Az imperátori kormányzat nemzetellenes politikája legfeltűnőbben az államhatalom és az orosz pravoszláv egyház viszonyában mutatkozott meg. Amíg az egyházban megszólalt a nemzeti lelkiismeret hangja, s ezzel is kifejezhette magát a nemzet személyisége, a nemzetellenes imperátori hatalom törvényszerűen ellenségesen tekintett az egyházra, hiszen figyelmen kívül hagyta az orosz nemzet eleven individualitását, csak nyersanyagként számolt vele, amiből létrehozható az új európai nagyhatalom, ezért a nemzeti individualitás teljes elnémítását követelte. Ennek megfelelően az államhatalomnak mindenképpen arra kellett törekednie, hogy teljesen elnémítsa az egyházat és a független szellemiség legcsekélyebb megnyilvánulása esetén is törvényszerűen üldöznie kellett azt. A Nyugatról átvett ideálok - imperializmus, milita- rizmus, sovinizmus és állam-kultusz - nemcsak a történelmi Oroszország nemzeti elemétől, hanem a keresztény egyháztól is idegenek voltak. Ezért az egyház kellemetlen volt a kormányzatnak. Ugyanakkor a széles néptömegekben a megszokás még romjaiban is életben tartotta a cári hatalom régi ideológiáját, amire a Péter előtti Oroszország épült, s mivel ez az ideológia szorosan kötődött az egyházhoz, a kormányzat óvakodott attól, hogy nyűt hadjáratot indítson az egyáz ellen. Ebből képmutató kompromisszum született. Az imperátori kormányzat látszólag minden támogatást megadott az egyháznak, minden alkalommal hangsúlyozta, hogy szövetségben áll az egyházzal. De mivel alkatilag idegen volt az egyház igazi szellemiségétől, e kormányzat törvényszerűen fellépett e szellemiség minden megnyilvánulása ellen, és olyan intézkedéseket hozott, melyek teljesen alárendelték az egyházat az államhatalomnak. Minden hierarchát és papot, aki nem volt hajlandó alárendelni magát vagy túlzott önállóságával az egyházhoz hű szellemiséget képviselt, következetesen félreállítottak. Gondolni sem lehetett a partiarkátus és a helyi egyházi testületek visszaállítására. A szinódusban, amely a kormány által kinevezett püspökökből állt, akiket gyakorlatilag egy világi tisztviselő (oberprokuror) irányított és helyi szinten, az egyházmegyékben is a konzisztoriális tisztviselők kezében volt a tényleges hatalom, a püspököknek csak külsőséges tiszteletadás járt. A központi hatalom a kormányzókon keresztül szemmel tartotta az egyházmegyei főpapok tevékenységét, a kor66