Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Dzsingisz kán hagyatéka
mányzati kurzustól való legcsekélyebb eltérés esetén elmozdították, kolostorba vagy más, „biztonságos” egyházmegyébe száműzték őket. A teljes elnyomás kiölt az egyházból minden eleven szellemiséget, ami amúgy is alig pislákolt benne, mert elfojtotta a képmutató orosz „pravoszláv” imperátor. A kormányzat be akarta oltani az egyházba az imperializmus és a sovinizmus szellemét, ami - hasonlóan az európai nagyhatalmakhoz - az orosz államot is áthatotta. Amikor a néptömegek a korábbi, I. Péter eló'tti korszaktól eltérőén már nem hallhatták a pravoszláv egyháztól a nemzeti lelkiismeret hangját, a szektákhoz és az óhitűekhez fordultak, a kormány durva csendőri fellépést indított a szekták és a szakadárok ellen. így olyan helyzet állt elő, hogy csendőrséggel védték az egyházat. Szóval mindent elkövettek nemcsak azért, hogy kincstárivá züllesszék és lélektelenné sorvasszák az egyházat, hanem azért is, hogy népszerűtlenné tegyék. Ez volt a legalattomosabb egyház- üldözés, már csak azért is, mert a legfelsőbb szinten elrendelt képmutatással álcázták. XI. Ilyen következmnyekkel járt az a tény, hogy Oroszország letért történelmi útjáról. E következmények törvényszerűek és elkerülhetetlenek voltak. A hatalom, amely azt a célt tűzte maga elé, hogy orosz anyagból hozzon létre európai nagyhatalmat, nem élő személyiségnek, hanem lélektelen anyagnak látta Oroszországot. Ezért először is szembe kellett fordulnia Oroszországgal, másodszor, mindent el kellett követnie azért, hogy Oroszország élő individualitásának minden megnyilvánulását elfojtsa. Feltétlen el kellett csúfítania és torzítania a nemzet arculatát. Mivel nem maradhatott hatalmon olyan erő, amely nyíltan kifejezi ellenséges érzelmeit Oroszország történelmi lényege és reális, élő személyisége iránt, magára haragítja az országot, és csak nagyon kevés orosz vetemedett arra, hogy az imperializmus, a mechanikus sovinizmus és a militarizmus idegen eszményeivel fertőzze az orosz szellemiséget, a hatalomnak nem maradt más választása, kénytelen volt hazudni, hamis kincstári jelszavakat és ideológiákat kiagyalni, így próbált a történelmi Oroszország örököseként fellépni, így igazolta a választott politikai irányvonalat. De ezzel a kincstári hazugsággal sem lehetett hosszabb távon megtéveszteni a nemzetet. A hatalom nyersanyagként kezelte és szembeállította magával Oroszországot, ezért törvényszerűen gyűlöletes lett. Ez végzetessé vált és nem is történhetett másként. Az imperátori akarat európai nagyhatalommá akarta formálni az orosz nyersanyagot, ezért be kellett oltania Oroszországba az európai civilizációt és kultúrát. De e folyamat során a művelt orosz társadalom különféle európai eszméket sajátított el, nemcsak azokat, amelyek tetszettek a kormányzatnak. A kormányzat ezek közül csak az imperializmus, a militarizmus, a harcias sovinizmus és a kizsákmányoló kapitalizmus eszméit találta üdvösnek. De a társadalmat más európai eszmék vonzották: a liberalizmus, a parlamentarizmus, a népfelség, a különféle „szabadságjogok”, a szocializmus és így tovább. Különféle pártok alakultak, ezek valamelyik európai eszme képére akarták formálni az orosz anyagot, de választott eszméjük nem felelt meg a kormányzat elképzeléseinek. E pártok és a kormányzat között mély és 67
