Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / Különszám - Csikány Tamás: Vécsey Károly tábornok

Gróf Vécsey Károly honvédtábornok ra végképp felmondta a magyar kormány iránti engedelmességet - rendkívül fontos erősség, anyagi bázis, raktár volt, kulcsfontosságú mind a Délvidék, mind Erdély vonatkozásában. Arad megbízható parancsnokság alá helyezésére már 1848 szeptemberétől történtek kísérletek. A magyar csapatok, a tárgyalások eredménytelensége után először Máriássy János alezredes, majd Gaál Miklós ezredes vezetésével igyekeztek körülzárni a várat. Ezen kísérletek azonban meghiúsultak. Az 1849 elején V. hadtestnek elnevezett magyar sereg nem tudta megakadályozni a felmentési kísérleteket, a vár lövetése sem hozta meg a várt sikert. Ezt követően újabb parancsnok váltásokra került sor, először Kiss Pál ezredes, majd március végétől Vécsey tábornok került a hadtest élére. Vécsey legfontosabb feladatának a vár teljes körülzárását tekintette, elszigetelve így a külvilágtól a kb. 1500 fős őrséget. Ezt követően minden irányból történő rendszeres lövetéssel és bombázással demoralizálni kívánta a védőket. Ezen az úton akarta a várat elfoglalni. A dolog azonban nem volt ilyen egyszerű. Arad egy korszerű, kiválóan megtervezett, külső véd- műrendszerrel ellátott vár volt, mely a Maros patkóalakú kanyarulatában feküdt. Akörülzárás teljessé tételéhez ez utóbbit igyekeztek kihasználni, ezért Vécsey - mérnökkari tisztjeinek javaslatára - kidolgoztatta annak a csa­tornának a tervét, mely a Maros kanyarulatát átvágva teljesen elszigeteli a várat. Ezt követően elrendelte a kivitelezést, mely haladéktalanul meg is kezdődött. A várvédők ugyan mindent megtettek annak érdekében, hogy akadályozzák a munkát, a csatorna és a mellette kiépülő állások április 25-re elkészültek. A csatornát elárasztották, az állásokba lövegeket vontattak. A zár tökéletessé vált és most már valóban mindenfelől lőhették és lőtték is a várat. Ez a lépés megpecsételte a vár sorsát, rövid időn belül a készletek kimerültek, felmentésre, utánpótlásra nem volt remény. Ennek hatására június közepén megkezdődtek, majd eredményesen befejeződtek a tárgyalások a vár átadásáról. A megkötött egyezmény értelmében július 1-ig a cs. kir. csa­patok a várat kiürítették. 611

Next

/
Thumbnails
Contents