Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / Különszám - Kedves Gyula: A lovasság szerepe Komárom védelmében az 1848-49-es szabadságharc alatt
lőfegyverrel támogathatta. Miután a gyalogság kiló'tte a fegyverét, a huszárok oltalmazták, s veszély esetén segítették valamilyen fedett helyre jutni, ahonnan ismét csak a gyalogos támogathatta a huszárt. Előrenyomulás alatt igyekeztek úgy elhelyezkedni, hogy a gyalogos a huszár balján legyen, hogy a védtelenebb oldalát óvja. A tüzérséggel közös akció abból állt, hogy általában egy szárny vagy század képezte egy-egy üteg fedezetét, s védte a tüzéreket a váratlan ellenséges megrohanásoktól. Ezt a tevékenységet tekintették a huszárok a legkellemetlenebbnek, mert gyakran alakultak ki tüzérségi párbajok, ahol a szembenálló ütegek egymást ló'tték. Ilyenkor aztán „hullott az áldás” a fedezet huszáraira is, akiknek saját természetes félelemérzete mellett még nyugtalankodó s valamilyen csendesebb vidékre elvágtatni kívánó lovaikat is meg kellett fékezni. Ha a tüzérség tüze megrendítette az ellenséget, sorai bomladoztak, a lovasság zárt tömegben rohamra indult. A lovasságot a csatarendbe fejlődéskor általában a harcvonalak mögött helyezték el. Kisebb részük a szárnyak biztosítására szolgált az ellenséges átkaroló mozdulatok elhárítására, illetve a tüzérütegek fedezetét adta. Ha mód nyílt rá, a hátul álló lovastömegek átkaroló támadást hajtottak végre, vagy áttörést kíséreltek meg. Utóbbi ritkán sikerült, de ha igen, az rendszerint a győzelmet is meghozta. 1849. június 20-án Mándy Ignác alezredes Württemberg- és Bocskay-huszárokkal hajtott végre sikeres lovassági áttörést Zsigárd és Pered között, ami az ütközet első napját magyar győzelemmel zárta. Tulajdonképpen erre a célra szervezték a hadtesteken belül a lovashadosztályokat, illetve a hadseregek egyesített lovasságát. Sajnos, ez nem mindenütt sikerült, egyes hadszíntereken működő hadseregek (pl. északon) alig néhány lovas századdal rendelkeztek. A lovashadosztályok megalakítását ugyan elrendelték, de gyakorlatilag csak a Görgei vezénylete alá tartozó hadtesteknél valósult meg. Igaz, itt volt rá leginkább lehetőség. A terv szerint két ezredből állt volna egy-egy hadosztály, de ez nem mindenütt valósult meg, ahogy 1849 nyarán a hadsereggé szervezett komáromi csapatok két (a II. és VIII.) hadtesténél sem. A teljes hadseregnek szerveztek egy lovashadosztályt Mándy Ignác ezredes vezénylete alatt, de ez is csak az előírtnál csekélyebb erővel alakult meg. All huszárszázadból és 1 önkéntes lovasszázadból álló (másfél ezrednyi) gyenge lovashadosztályt Klapka igyekezett fejleszteni, így 1849 szeptemberében már 14 huszárszázad tartozott a hadosztályhoz, de az még így is elmaradt a szabályos szerkezettől. A komáromi lovasság történetének első része tehát az erődrendszer 1849 áprilisi felmentéséig tart. Ebben az időszakban a lovasságnak nagyon kicsi a szerepe. Császári-királyi lovasság egyáltalán nem volt Komáromban, s a szerveződő lovas nemzetőrség is csak futó vendég 1848 őszén. Csak 1848 december közepén vezényelnek Komáromba egy huszár századot, akkor, amikor már számítani lehet arra, hogy a császári-királyi hadsereg mélyen benyomul az országba, s Komáromot esetleg elvágja a magyar erőktől. Ez a huszár század a 13. (Hunyadi) huszárezred Nagy Lajos főszázados vezette százada volt, s gyakorlatilag ez az egyetlen század (150 lovas) alkotta a várőrség lovasságát a tél folyamán. A Hunyadi-huszárok az újonnan szervezett huszárezredek első alakulata volt, kezdetben a hadrendi megnevezése is 1. lovas honvédezred. Szervezésükre akkor került sor, amikor 589
