Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / Különszám - Kedves Gyula: A lovasság szerepe Komárom védelmében az 1848-49-es szabadságharc alatt
az 1848. október 3-i császári manifesztum után nyilvánvalóvá vált, hogy az országot rövid idó'n belül a jól képzett császári-királyi hadsereg fő erőinek támadása fogja érni. Halaszthatatlan feladattá vált a reguláris lovasság létszámának növelése, amelynek bázisát 1848 októberében a meglévő lovas szabadcsapatok jelentették. A Hunyadi-huszárok esetében a Hunyadiszabadcsapat lovassága - amely ruházatát, s kezdetben fegyelmét és egyes fegyvereit tekintve is - sokkal inkább emlékeztetett csikós-, sőt betyárcsapatra, mintsem huszáralakulatra. A Lenkey János alezredes irányította átszervezés során azonban egy kiváló alakulat jött létre, ahol az önkéntes lovasok mellett már a sorozott legények - legalábbis létszámukat tekintve - játszották a fontosabb szerepet. A Komáromba kerülő Hunyadi-huszár század lett az ezred harmadiknak felszerelt százada, bár eredeti hadrendi száma a 2. század volt. A két első század a bácskai-, illetve a feldunai hadtestbe lett beosztva. A század parancsnoka Nagy Lajos kemény, vitéz huszártiszt volt, aki hosszú éveken keresztül a székely huszárok tisztjeként szolgált, s előtte a magyar királyi nemesi testőrség tagja volt. (A környékről származott, a Győr vármegyéhez tartozó Rétalapon született 1809-ben. A nyári hadjáratban a Nádor-huszárok osztályparancsnokaként őrnagyi rangban harcolt, de már nem a komáromi csapatok sorában.) Már a szabadcsapatba is mint századparancsnok lépett be, így a regularizálás után kialakított századába is nagyszámú önkéntest osztott be, s kiváló szellemű, ragyogó lovaglótudással rendelkező legénység volt a keze alatt. Nem véletlen, hogy elsősorban a felderítések, portyázások során jeleskedett az alakulat 1849 januárjában és februárjában. Január elején aratták első sikerüket, amikor néhány csellengő Jellacic-huszárt fogtak el, akiket a magyarok rövidesen csak .Jézus-Mária huszároknak” neveztek el, utalva a horvát legények nem igazán huszáros megjelenésére és virtusára. 1849. január 13-án részt vettek a Querlonde alezredes vezette kitörésben Nyárasd felé, amely valójában egy erőszakos felderítés volt, ahol ismételten csak a lovasságnak jutott fontos feladat, s itt egy zárt rendben végrehajtott lovasrohamot mutattak be Nagy Lajos huszárai. Az újonc huszárok megfutamították a svalizséreket. A későbbiek során már kisebb sikerekkel kellett megelégedniük a Hunyadi-huszároknak. Szakaszonként, vagy szárnyanként (ez fél századot jelent) támogatták a gyalogságot, mint február 8-án Esterházy alezredes sikertelen akcióját Érsekújvár felé, vagy 12-én Ógyallán. Közben kisebb csetepaté alakult ki 11-én Heténynél a dragonyosokkal is. Február 17-én és 24-én egyaránt részt vett egy szárny a Csillagerődből végrehajtott kitörésben. A szorosabbá váló ellenséges ostromzár azonban megszüntette a gyenge magyar lovasság működésének a lehetőségeit, s bár március 27-én az egyik szakasz a lakosság segítségével elfogott egy svalizsér őrjáratot, újabb vitézkedésre csak Komárom április 22-i felmentését követő kitörésekben nyílt lehetőség, az ekkor már tábornok és várőrségparancsnok Lenkey János vezényletével. A század ezt követően kikerült az erődből, bár júliusig annak közelében maradt. A Kosztolányi ezredes által vezényelt csallóközi hadosztályba osztották be, s ekkor rendelkezett a várparancsnoki tisztet betöltő Guyon tábornok arról, hogy harci eszközként használják a Hunyadi-huszárok a karikás ostort. A 590
