Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / Különszám - Hermann Róbert: Gyulafehérvár ostroma

gyűlésnek és a végrehajtó hatalmat gyakorló Országos Honvédelmi Bizottmánynak. Anton Puchner báró, altábornagy, nagyszebeni főhadparancsnok október 18-án hirdette ki a manifesztumot Erdélyben, s utasította a parancsnoksága alá rendelt cs. kir. katonaságot a magyar települések nemzetőrségének lefegyverzésére. Az erdélyi cs. kir. katonaság létszáma ebben az időben meglehetősen csekély volt: a székely határőrezredeket nem számítva, nem haladta meg a 13 000 fó't. Az erdélyi cs. kir. csapatokat erdélyi, román legénységű, illetve galíciai, lengyel és ukrán nemzetiségű gyalogezredek zászlóaljai, egy galíciai könnyűlovas és egy csehországi dragonyosezred századai alkották. Puchner ilyen módon megbízható katonaságra számíthatott, s ennek birtokában szilárdan kezében tartotta a főbb támaszpontokat, így a gyulafehérvári erődöt is. Ehhez azonban össze kellett vonnia a katonaságot. A magyar nemzetőrségek lefegyverzéséhez azonban ez az erő nem lett volna elegendő, ezért Puchner és a többi ős. kir. parancsnokok a román és a szász népfelkelés erőit mozgósították a magyar települések ellen. Az északerdélyi, beszterce-naszódi román határőrezred területén már 1848 szeptemberében komoly román népmozgalom bontakozott ki a magyar hatóságok ellen, amely a hónap végére fegyveres néplázadássá fajult. Igazán tragikus helyzet azonban Hunyad, Zaránd és Alsó-Fehér vármegyékben alakult ki. Az itteni román felkelők nem elégedtek meg a szórványmagyarság lefegyverzésével, hanem tucatnyi településen lemészárolták a meghódoló magyar lakosságot korra és nemre való tekintet nélkül. Acs. kir. katonaság kivonása e területekről, illetve a pacifikáció rábízása a román fólkelőkre nem véletlenül keltette azt a meggyőződést a magyar lakosságban, hogy az irtóhadjárat a cs. kir. hatóságok tudtával, sőt, kimondott akaratára történtek.

Bem a szebeni csatában

563