Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Pelle János: Az alapítványok esztétikája
még többször és harsányabban vádolták bizonyos politikai körök érdekeinek egyoldalú képviseletével. A magyar származású amerikai milliárdos „politikailag részrehajló” alapítványainak „ellensúlyozására” 1990 és 1994 között az MDF vezette koalíció menedzserei az egyes hazai bankok kikényszerített közreműködésével kulturatámogató alapítványok sorát hozták létre. A támogatásait szinte szinte patikamérlegen kiporciózó, s a döntéseivel így is évről-évre vitákat provokáló Soros-alapítvány elleni politikai vádakat rendszerint arra alapozzák, hogy első pártfogoltjai mögött voltak az egykori „demokratikus ellenzék” művész, illetve értelmiségi képviselői, akik közül számosán ma is tagjai az egyes kuratóriumoknak. Közülük sokan köztudottan fontos szerepet játszottak a nagyobbik rendszerváltó liberális párt, a ma kormányon lévő Szabad Demokraták Szövetsége megszervezésében is. Soros egészen elvakult, a „zsidó világösszeesküvés” teóriájával is kacérkodó támadói hajlamosak továbbá felhánytorgatni a milliárdos értelmiségi pártfogoltjai egy részének zsidó származását is. A Soros-alapítvány körüli, feszültséggel teli diskurzus alapjában véve két, eltérő szinten zajlik: politikai és politika fölötti (tudományos, esztétikai, közgazdasági, szociológiai stb.) síkon. Mindazonáltal még az alapítvánnyal szemben kritikus hangot megütő politikusok (eltekintve a parlamenten kívüli szélsőjobb nyíltan antiszemita képviselőitől, illetve a Magyar Fórum cikkíróitól) sem tagadhatják, hogy Soros György valójában „kulturális Marsall- tervet” valósított meg nálunk, s közreműködése nélkül például a közoktatás, a természettudományos kutatás, az egészségügy stb. terén még a jelenleginél is kilátástalanabb lenne a helyzet. Magyarország hasonló nagyságrendű önzetlen segítségben eddig még soha nem részesült. A Soros-alapítvány vitathatatlan presztizse részben kiterjed az általa támogatott szerzőkre is, ami fordítva is igaz: az ezen toliforgatók elleni támadást - emlékezetes, hogy Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke kirohant két, általa „nemzetietlennek” tartott író ellen - az alapítvány kulturális politikája elleni bírálatként értelmezik, s utasítják vissza. (A közelmúltban Boross Péter is bírálta az írók Társaságát a parlamentben, amit hasonló érveléssel utasítottak vissza a sajtóban.) A magukat a nemzetiek közé számító irodalmárok szerint nemhogy a Soros alapítványt, de még egyes nevesebb szerzőit sem lehet bírálni anélkül, hogy nacionalista, sőt, antiszemita hírbe keverednének. Ha ez az állítás igaz, ismét csak azt bizonyítja, hogy Magyarországon rendkívül szoros az összefonódás a politika, valamint a tudomány és a művészet között. A legnagyobb alapítványok, s a közöttük valóban meghatározó szerepet játszó Soros-alapítvány elleni bírálatok tengelyében (bár ezt így, nyíltan még nemigen fogalmazták meg) a „posztmodem” történelem- és társadalomfelfogásra jellemző, amerikai gyökerű multikulturalizmus és a magyar kultúrának a kollektív hagyományokhoz való kötődése között fennálló, kibékíthetetlennek látszó ellentét áll. Téijünk vissza még egy pillanatra Haraszti Miklós könyvéhez, A cenzúra esztétikájához, mely túlságos eszmefuttatás olvasható a „kitüntetett hagyományról”. A „létező szocializmus” idején a privilegizált tradíció a munkásmozgalom meghamisított, a mindenkori igényekhez igazított története és legendáriuma volt, mely Magyarországon 1948-tól váltotta fel az 56
