Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / Különszám - Rabár Ferenc: Az eszéki vár 1848-1849-ben
Az eszéki vár ostromának kezdete (1849. január 30.—1849. február 4.) Az Eszék környékén állomásozó csapatok parancsnoka, Trebersburg vezérőrnagy - Nugent hadműveleteivel egyidejűleg - az eszéki vár ostromát készítette eló'. Három oszlopban vonultak föl a határó'rcsapatok Cyril Hal- lavanya von Radovichic, Friedrich Van der Nüll ezredes és Trebersburg vezetése alatt. A várható támadásról a várőrségnek is tudomása volt. Az ellenséget a külvárosok vonalán kellett feltartóztatni. A nagy fáradsággal kiépített sáncok azonban annyira kiterjedtek voltak (több mint 3000 öl), hogy megvédésük csak jelentős létszámú csapatokkal lett volna sikeres. A főként horvátok és szerbek által lakott alsó várost a 36. zászlóalj szállta meg Rácz Sándor vezetésével, a felsőváros védelmét a Mitterpacher százados által irányított 51. honvédzászlóalj látta el. 1849. január 30-án hajnali 5-kor kisebb előőrsi csatározások után Van der Nüll ezredes ágyúlövésének jelére összehangolt, egyidejű támadás indult a külvárosok ellen. Az alsóvárosban a sáncokat az ellenség az első rohammal elfoglalta. A városba betört határőr csapatok erős puskatűzzel árasztották el a felfejlődő magyar csapatokat. Rácz utasítást adott katonáinak, hogy szóródjanak szét, és házak, kerítések fedezékéből próbálják a támadást feltartóztatni. Ahorvát lakosság is bekapcsolódott a harcokba, fennállt a veszélye annak, hogy a határőrök a magyar katonák hátába kerülnek. Rácz még idejében elrendelte a visszavonulást. A felsővárost is több oldalról támadták, a túlerő elől a magyar csapatok későn kezdték meg visszavonulásukat, így sokan foglyul estek. Reggel 6 órára a külvárosok az ellenség kezére kerültek. A dandárparancsnok kísérletet tett a külvárosok visszafoglalására. A visszaözönlő csapatoknak a vár kapuit nem nyittatta meg, hanem parancsot adott, hogy a kertek és fasorok fedezékében rendezzék soraikat, ő pedig az alsó és felsővárost ágyútűzzel árasztotta el. Ellentámadás indult mindkét város ellen. Az alsóvárost a 36. zászlóalj önkéntesei, az 50. zászlóalj 6. százada és a Sándor-gyalogság rohamozta meg. A város szélén lévő házakat felgyújtották, de az előretörő vasas lovasság elől kénytelenek voltak visszahúzódni a várba. A felsőváros ellen az 50. és az 51. zászlóalj két-két százada és 50 tolnai lovas Földváry vezetésével vonult fel. Először az 51. zászlóalj csapatainak parancsolt rohamot, de ezek a dobszóra ki sem mozdultak helyükből. Az 50. zászlóalj katonáit személyesen vezette rohamra, de alig érték el az első házakat, az ellenség puskatüzére a Hunyadi-gyalogság egész legénysége fedezéket keresve szétszaladt, a tolnai huszárok is visszavonultak. A dandárparancsnok képtelen volt újabb rohamot kikényszeríteni, a csapatok déltájban visszavonultak a várba. A külvárosok lövetése egész nap folytatódott. Délután 5 és 6 óra között Trebersburg vezérőrnagy követe Batthyányi a vár átadására szólította fel. A kormánybiztos a kapitulációt határozottan megtagadta. A külvárosok elfoglalását nem tartotta végzetesnek. A városokat a vártól több mint egy kilométerre építették. A belső várnak, vagy fővárnak nevezett erőd önálló védelmi egységet képezett, a további ellenállás egyáltalán nem volt reménytelen. Batthyány azt is tudta, hogy szabályszerű ostromot az ellenség 513
