Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / Különszám - Rabár Ferenc: Az eszéki vár 1848-1849-ben
nehézágyúk nélkül nem kezdhet, ezekkel tudomása szerint még Nugent sem rendelkezett. A magyar tüzérség két napon át megszakítás nélkül lőtte a külvárosokat, de a legcsekélyebb eredményt sem érték el, ezért a vár vezetése a további ágyúzást felfüggesztette. Az osztrák csapatok három és hat fontos ágyúikkal a várban kárt nem okozhattak, de a külvárosokat bevehetetlen ereddé alakították át. A sáncokat megerősítették, újakat építettek a vár irányába, minden utcában akadályokat emeltek. Trebersburg joggal számíthatott arra, hogy amint megérkezik a tüzérségi erősítés, offenzívába kezdhet. Annál is inkább bízhatott a sikerben, mert a vár megerősítése érdekében nem történt semmi. Batthyány is elismerte, hogy a vár állapota hosszabb védelemre alkalmatlan. Egyes helyeken a külső árok mélysége - folyamatos tisztítás hiányában - alig 4 láb volt, a belső sáncot óvó, mellvédek nélküli paliszádok olyan távol helyezkedtek el egymástól, hogy egy egész ember átfért rajtuk. A védelmi munkálatokat akadályozta a csapatok száma és siralmas állapota is. Földváry a külvárosok elfoglalása után a várőrséget három részre osztotta: egy részük a vár különböző pontjain látta el a tényleges szolgálatot, a tartalékot a vártéren helyezte el fegyverben, teljes riadókészültségben, a fennmaradó létszám a pihenő idejét töltötte. Az őrséget hatóránként váltották, 24 óra alatt alig 4 órányi tényleges pihenőidő jutott a legénységnek. A kellő őrlétszámot így sem lehetett kiállítani a betegek nagy száma miatt. A szokatlanul kemény hidegben a legénység nem rendelkezett megfelelő meleg ruházattal. A helyzetet súlyosbította, hogy a külvárosokból kiszorított csapatok kellő elhelyezése csaknem megoldhatatlan problémát jelentett. A 36. és 51. zászlóalj csapatait kisebb részben házaknál, nagyobb részt a nedves, vizes kazamatákban helyezték el. Egyre nőtt a betegek száma. A február 3-i létszámkimutatás már 700 főt jelöl betegnek, illetve gyengélkedőnek. Kétségtelen, hogy a túlfeszített szolgálat alól sokan a kórházban kerestek menedéket. Az ezredorvos a magyar kormányra nem volt hajlandó felesküdni, és nem állt érdekében a színlelőket kiszűrni. A 36. zászlóalj főorvosa, Fekete is azt nyilatkozta, hogy nagyon sok az álbeteg, s feltűnőnek tartotta, hogy az ostrom után hirtelen több száz ember felgyógyult. Azokat a legalapvetőbb intézkedéseket sem tették meg, amihez sem pénzre, sem komolyabb munkálatokra nem volt szükség. Az alig 100 lépésnyire elhelyezkedő majorsági épületeket (vámház, Gó'zhajózási Társaság raktárai) nem bontották le, amit az ellenség fedett ágyúállásnak használhatott. A hosszú békeidőben a vártér kertekkel, erdővel borított sétatérré vált. Itt az ellenség nemcsak az ütegállásokat építhette ki csaknem zavartalanul, hanem a természetes fedezéket kihasználva a határőrcsapatok könnyen eljuthattak egészen a külső sáncokig. Földváry parancsára a fasorok egy részét kivágták, de ezt a munkát sem végezték el teljesen. A várbeli házak gyúlékony tetejét sem távolították el, az utcakövezetet sem szedték fel. A vár köriilzárása előtt a falvakból odarendelt szekereken el lehetett volna szállítani a bontási anyagot, de ezt elmulasztották. A fővár kis belterülete arra sem adott lehetőséget, hogy a takarmányt elhelyezzék. A nagy mennyiségű széna, szalma a vár sáncaiban volt felhalmozva, amelyet könnyen felgyújthatott az ellenség tüzérsége. 514
