Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / Különszám - Rabár Ferenc: Az eszéki vár 1848-1849-ben
szállj a 6000 fős haderejével a Duna és Dráva közötti megyéket, ezzel párhuzamosan Johann Schneckel von Trebersburg báró vezérőrnagy a határőrvidéki csapatokkal Eszék elfoglalására indul. Kossuth nem ismerte fel az Eszéket fenyegető veszély valós mértékét. 1848. december 16-án felszólította Batthyányi, hogy a várban csak a leghűségesebb csapatokat hagyja, a többiekkel induljon Pécs felé, a Dráván túlról betörő ellenséget tartóztassa fel, s vonuljon a főváros felé. A kormány- biztos Eszék külső és belső helyzetének ismeretében nem merte a várat elhagyni, illetve annak őrségét gyengíteni. Nugent táborszernagy osztrák csapatai megszállták Zalaegerszeget, a magyar nemzetőrök és népfólkelők - minden ellenállás nélkül - visszavonultak Kaposvárra. A magyar kormány maga is válságos helyzetben volt, és nem tudott segítséget küldeni. Kossuth a dunántúli megyék védelmében fontos szerepet szánt az eszéki vár őrségének. Felszólította Batthyányi, és a dunántúli felkelő csapatok parancsnokait, Nemegyei Bódogot, Csertán Sándort és Festetics Miklós grófot, hogy hadmozdulataikat hangolják össze, melynek támaszpontjául az eszéki vár szolgáljon. Azt javasolta a kormánybiztosnak, hogy a Dráva két partján hajtson végre kitöréseket a dunántúli haderő megsegítésére. Batthyány - minden jóindulata ellenére - sem hadianyaggal, sem katonai műveletekkel nem tudta támogatni a megyék védelmét. Neubauer József őrnagy kimutatása szerint a vár lőszerkészlete mindössze három hétre volt elegendő. A dél-dunántúli megyéknek lőszertámogatást valójában nem nyújtott, mert 2-3 mázsa még képletes segítségnek is alig tekinthető. Kudarcba fulladt az a kísérlet is, hogy ezt a területet folyamatos lőszer-utánpótlással lássák el. A csepini csata tanulságai alapján Batthyány sem újonccsapatait, sem tisztikarát nem tartotta alkalmasnak arra, hogy aktívan bekapcsolódjon a Dunántúl védelmébe. A várőrség nem rendelkezett tapasztalt vezetői állománnyal, törzstiszt alig volt a várban. A csapatok irányítása főként a 91 főtisztre és a 302 altisztre hárult. A tényleges segítségnyújtást az eszéki várból azért sem kockáztathatta, mert Verőce megyében csupán Eszék, illetve annak tőszomszédságában fekvő Rétfalu maradt magyar kézen, a régi közigazgatás felbomlott. Ilyen körülmények között Batthyány elsősorban Eszék védelméért tett meg mindent. Január elején a pécsi és mohácsi sóházakból minden sót, pénzt, iratot és letéteményt Eszékre szállíttatott, és parancsot adott arra is, hogy az ellenség közeledésére minden közpénztárat és ingó állami tulajdont a várban helyezzenek biztonságba. Felszólította a felkelő csapatokat, hogy csatavesztés esetén, vagy túlerő elleni visszavonuláskor Baranyába, végül Eszékre húzódjanak vissza. A Dél-Dunántúl magára maradt. Január 10-én Nugent hadtestének egy részével megszállta Nagykanizsát, itt rendezte be főhadiszállását. Az osztrák parancsnok jelentős erővel rendelkezett, mert seregéhez vonta Franz Dahlen von Rittenburg altábornagy Dráván túli csapatainak egy részét is, és számíthatott Anton Dietrich tábornok Keszthely irányába előre nyomuló csapataira is. Dietrich csapatainak közeledtére a Somogy megyei nemzetőrök vissza511
