Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5-6. szám - Gál József: "Az illusztráció - kisérőzene"
hogy legjobb tudásom szerint végezhessen el feladatomat. Az illusztrálás folyamata felfokozott állapot. A színészéhez hasonlít. Ha mellékszereplő vagy is, akkor is végig kell csinálni a darabot olyan intenzitással, mintha te lennél a főszereplő. Az illusztrátor is valahogy ilyen helyzetben van. Ha történeti témájú könyvet kell illusztrálnom, akkor további feladatok várnak rám. Alaposan meg kell ismernem a kort, a szokásokat, a különböző eszközöket, a ruházkodást, mindent, amit meg kell jelenítenem. Ez a folyamat alapos kutatómunkát, elmélyült búvárkodást igényel. Az antikváriumok régi bogarászója révén mára már igen alapos kézikönyvtáram alakult ki, így legtöbbször kézközeiben van minden olyan forrás, amelyre szükségem van. Azért persze előfordul, hogy múzeumokban, levéltárakban kell kutatnom. így volt például Reguly életregénye esetében is. Ehhez sokat kellett tanulmányoznom nyelvrokonaink kultúráját, életvitelét. Szeretem a búvárkodást, mert a régészet, a kultúrtörténet - mint mondtam már - gyermekkorom óta érdekel. Azért is izgalmas a búvárkodás, mert általa új területekkel ismerkedhetek meg vagy legalábbis belekóstolhatok olyan világokba, amelyek addig ismeretlenek voltak számomra. A búvárkodás kaland is, hiszen sok olyan vizuális élményt ad, amely kihatott/kihat egyéni grafikáimra is. Ugyanis az így megélt élmény vagy nem fért bele az illusztrációk sorába, vagy annyira erős volt a hatás, hogy mindenképpen ki kellett beszélnem magamból, így önálló lapokon keltek életre.- Mondtad: többször is végigolvasod az illusztrálandó könyvet, beleéled magad a történetbe. Ez azt jelenti, hogy olvasás közben már megjelennek a figurák képzeletedben?- Persze, de én nem a figurákkal kezdek, hanem a címlappal. Mindig a címlappal. Erősen kényszerítem magam, hogy a címlapra koncentráljak. Úgy élem meg, mintha csak a címlap lehetősége adatott volna az író világának megjelenítésére, következésképpen: mindent, ami fontos ide mentek. A címlapot - meggyőződésem - radikálisan és felelősséggel kell elkészíteni. Ha ismert a szerző és a munkája azért, ha ismeretlen akkor meg azért. Az első esetben, különösen ha klasszikus, azt kérdem magamtól: hogyan jövök én ahhoz, hogy ilyen zseni munkájához hozzászóljak. Ha meg ismeretlen, először jelenik meg, akkor a figyelemfölhívás, az eladás felelőssége egy kicsit az én nyakamba is szakad. Ha a címlappal megvagyok, akkor már kialakultak a szereplők is: a főhős és a mellékszereplők egyaránt. Nem könnyű ez, hiszen a klasszikusok Tolsztoj és Thomas Mann, Krúdy és Jókai, Anatole France vagy Proust rendkívül részletességgel írják le szereplőiket, a helyszíneket. Az író tehát arra kényszeríti az illusztrátort, hogy amit ő leírt azt vizuálisan jelenítse meg. Áldatlan helyzet, hiszen az író után az olvasó is elvárja, hogy azt lássa a képen, amit olvasott. A rajz által megjelenített személyek, az ábrázolt világ mindig szegényesebb, mint ami az olvasó képzeletében él. Ambivalens állapot ez, mert az olvasók egy része szívesen veszi az illusztrációt, de ha nincs rajz, akkor egyéni módon jelenhet meg képzeletében a kép. Az olvasó képe mindig álomszerű, nem materializálódott. A rajzoló általi materializálás viszont kissé a rendőrségi fantomképekhez hasonlít. A szemtanúk elmesélik a grafikus pedig megjeleníti a körözött személyt. Kísérteties játék ez. Tolsztoj Natasája például annyira bájos, csodálatos 485
