Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5-6. szám - Gál József: "Az illusztráció - kisérőzene"

GÁL JÓZSEF

„Az illusztráció — kísérőzene”

Beszélgetés Gyulai Líviusz grafikusművésszel a könyvillusztrálásról

Kitüntető helyet teremtett magának a magyar könyvillusztrátorok között. Finoman aprólékos rajzai - gyakorta kedves fricskával - elmúlt korok hangulatát idézik. Illusztrálta a magyar irodalom jeleseinek munkáit: Csokonait, Mikszáthot, Krúdyt, Szerb Antalt, Illyést, Jékelyt. Weöres Psycheje ma már csak Gyulai Líviusz illusztrációival teljes számomra.

A világirodalom kitűnőségei közül pedig Verne, Swift, Calvino, Egon Erwin Kisch, Henrich Mann, Asturias, Neruda, Caragicde és mások munkáinak vizuális megjelenítését segítette.

Tevékenységéért 1971-ben a II. Firenzei Grafikai Biennalé aranyérmét,

1979- ben a Kulturális Minisztérium Szép Magyar Könyv díját, 1972-ben és

1980- ban az IBA aranyérmét kapta.

Az 1970-es évek közepétől folyamatosan készít animációs filmeket is. Az 1977-ben készült Új lakók című filmjét 1978-ban Kairóban Arany Nofretete, Lipcsében pedig Ezüst Galamb díjjal jutalmazták.

Munkássága elismeréseként 1973-ban Munkácsy-díjat, 1989-ben pedig Érdemes Művész címet kapott.- Bárót - Sopron - Budapest. Három hely, három szülőföld?- Inkább három otthon. Mindhárom fontos, mindhárom mást adott, egyik sem helyettesítheti a másikat. Bárót, a szüló'föld erdélyi kisváros. Zárt világú, de a természet gyönyörűségével körülölelt világ. Ebben a világban is ott voltak a könyvek. A karácsonyfám alatt a Gulliver, Robinson, Grimm mesék. Magyar legendák. A szekrény tetején ülve meg bújtam a Tolnai Világlapja régi számait.

Kilenc éves voltam 1947-ben, amikor Magyarországra költöztünk. Sopronba. A város ekkor még frissen viselte a háborús pusztítás nyomait. Érdekes és éppen a sors iróniája, hogy a bombázás következtében kapta vissza eredeti hangulatú középkorias jellegét: várfalaival, régi házaival, gótikus építészeti emlékeivel. Sopronba kerülve első döbbenetes élményem romváros volta, a másik, a természet élni akarása, a gyümölcstől illatos város. Nálunk Baróton nem volt szóló. A szilvát, a diót is úgy hozták hozzánk kasos szekereken. Sopronban pedig derékig jártunk a szólóben. Emlékszem, iskolánk - a Petőfi téri iskola - pincéjében is borospince volt. Szüretkor szinte egész Sopron cefreillatú volt. Nagyon sok soproni polgárnak volt szólője.

479