Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5-6. szám - Szabó Gyula: BUÉK-1959

Visszaérkezve Kolozsvárra, jelentkeztem munkahelyemen, de megbeszéltük, hogy csak március 1-től állok munkába, addig folytatom az alkotói szabadságomat. Mindamellett az elején többször is „benéztem” a szerkesztőségbe, felmentem a kiadóhoz is, külön elbeszélgettünk Földessel: mintha Bajor „szilveszterezésének” holdutazója lettem volna, én voltam az a teljesen tájékozatlan, akinek minden új volt, ami az új évben a kolozsvári irodalmi életben lezajlott. Pár nap alatt megtudtam Földes „kicsinálásának” részleteit, a Gondos atyafiság elleni támadások .kitételeit”, fülemben maradt „Tugui elvtárs” baljósán hangzó neve, „beszámoltak” a kollégák, a barátok az írószövetségi fiók pártalapszervezeti üléséről éppúgy, mint a „tisztújító” közgyűlésről, s mindezek során egyik „újság” jött a másik után: Földest nemcsak kizárták a pártból, de a közléstől is eltiltották, Keresztesi Évát szankcióban részesítették a kiadónál a II. kötet szerkesztése miatt, Beniuc az írószövetségi közgyűlésen a könyvemről úgy nyilatkozott, hogy vissza kellene fizettetni velem a könyv honoráriumát, mert megengedhetetlen, hogy az állam pénzén rendszerellenes könyvet jelentessenek meg. Ebben az általános támadásban, amellyel Földest kizárták a pártból és az irodalmi életből, s a .körét” is igyekeztek megfélemlíteni, a leglesújtóbb a „vásárhelyiek” szerepe volt: ha 1956 írókongresszusi „kampányának” idején a „pártellenes” Jar a pártvezetőnk, Gheorghiu-Dejnek a személyes fellépését a „párt öklének” minősítette, amelyet „az írók szájába dugtak”, két és fél esztendővel később ezt a „pártöklöt” úgy lehetett Kolozsváron a mi romániai magyar viszonyainkra „fordítva” a „Földes-ügy” alkalmával tapasztalni, hogy vásárhelyi „társaink” a Földes „pártellenességével” együtt az egész kolozsvári elhajlást” jelentve a pártnak, s személyesen is fellépve Gheorghiu-Dej „védelmében”, a szabadabban szóló írói „szájak” elnémításának végrehajtó eszközeivé váltak, olyan hatalomszolgáló közreműködéssel, hogy nevük Kolozsváron folyton együtt forgott a „Tugui elvtárs” nevével: „Tugui elvtársék” fejszéje ezúttal azzal a nyéllel sújtott erdőink fáira, amelyet erdőnk adott a fejszébe. S ha már visszatértem Kolozsvárra, most már helyben nézhetem minden „homály” nélküli értéssel, hogy a fejsze nem állt meg, forgott tovább a „nyelünkkel”: az UTUNK február 12-i száma első oldali indítással közölte a rövidített szövegét annak a jelentésnek, amelyet Mihai Beniuc az írószövetség vezetőségének január 26-27-i ülésén terjesztett elő, és ily módon bukaresti hivatalos .Illetékességgel” is minősítést nyert a nyilvánosság előtt, hogy a romániai magyar irodalom berkeiben milyen képet mutat a legújabb helyzetfelmérés. A jelentés „reánk vonatkozó” részeiben többek között olvasni lehetett: „...De annyi meg annyi címet és szerzőt idézhetnénk, akiknek műveiből az új valóság, az élet iránti új magatartás beszél, s még nem is méltattuk e tekintetben egyáltalán hazánk olyan magyar íróit, mint Nagy István, Kovács György, Szemlér Ferenc, Asztalos István, Létay Lajos, Hajdú Győző, Sütő András... és mások, akik valamennyien hozzájárultak a RNK tartalmában szocialista és formájában nemzeti irodalmának fejlesztéséhez... Irodalmi életünkben azonban vannak komoly hibák is. Sovén és nacionalista megnyilatkozások is előfordulnak. Földes László például ahelyett, hogy magáévá tette volna a Párt vonalát, ő akarta a Párttól eltérő szellemben irányítani az írókat. És Földes volt az egyik, aki a szocializmustól, a mi életünktől idegen érzelmeket terjesztett, s szítani igyekezett a sovinizmust... Aburzsoá nacionalizmust nagyjából meg475