Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5-6. szám - Szabó Gyula: BUÉK-1959

szerkesztőinek körében tapasztalható komoly idegen eszmei befolyás oka Nagy elvtárs, ide vezetett ez a visszájára fordított logika, amely adott pillanatban általánosságban meg is téveszthetett... Létay elvtárs gondolatát rendkívül fontosnak tartom, azt az illúziót, miszerint a legsúlyosabb politikai hibákat követte el... de személyes becsületét makulátlanul megó'rzi. Nevezzük a dolgokat a nevén. Mit értünk mi a kommunista becsület alapvető' kritériumának? Nyilvánvaló, a munkásosztály ügyéhez való viszonyulásunkat. Ha valaki tudatosan vagy nem tudatosan a munkásosztály érdekei ellen tesz valamit, rendkívül furcsán és nevetségesen hangzik, hogy a becsületem tiszta. Adott pillanatban a Tartományi Pártbizottság előtt hogyan mondhatom én azt, hogy ez az írás helytelen és ellenséges (Bajor); nem mondhatom, hiszen azt mondtam a szerzőnek, hogy jónak tartom. Nem változtatom meg a véleményemet, a becsületem kötelez... erre kötelez engem a hőbörgőkkel szembeni erkölcsi kötelesség. Ez nem a kommunista értelemben vett morál, amivel itt operál. Kispolgári morál, betyárbecsület, még csak nem is jó értelemben vett betyárbecsület... Úgy látszik, vannak dolgok, amik azt bizonyítják, hogy nem volt képes a mai napig sem kommunistává válni... Ezt a két illúziót véglegesen szét kell szórnia, hogy... ne kendőzze el hibáit. Utolsó kérdés: Mindnyájunk számára ismeretes, hogy egy idő óta rendkívül kellemetlen jelenség van még a kolozsvári és marosvásárhelyi irodalmi berkekben. Ez különösen elvtelen személyeskedések, ellentétek, amik egyes kolozsvári és marosvásárhelyi írók között állanak fenn, világos, hogy ebből senkinek nyerni- valója nincs, az ellenségen kívül. Mindkettő ugyanannak az eszmének van hivatva küzdeni, abszurdum, hogy ilyen viszonyok lehessenek... A kolozsvári Tartományi Pártbizottság minden lehetőt megtesz, hogy ennek a lehetetlen helyzetnek véget vessen... Arra szeretném megkérni a jelen lévő vásárhelyi elvtársakat, Kovács és Erdélyi elvtársakat, hogy a Magyar Autonóm Tartomány Pártbizottságával együtt és egyidőben hasson ugyanabba az irányban, hogy a két szerkesztőség a két városban tényleg felszámolva ezt a helyzetet normális, egészséges elvtársi viszonyt alakítson ki. Rég megérett már a helyzet és nem akad egy jó szándékú ember sem, aki nem akarná ennek az áldatlan helyzetnek a megszüntetését.”

Véget ért a gyűlés - példátlan volt a romániai magyar irodalmi élet történetében, ahogyan Kovács György, Sütő András és Hajdú Győző „a szeretet és éberség páncéljával” megvédte „a párt szívét” Földes László „mérgezett nyilától” -, és utána a gyűlés anyagát valaki, feltehetően Orosz Irén, az alapszervezet párttitkára és az UTUNK főszerkesztő-helyettese belefogta a kolozsvári magyar színháznak egy turnézási félplakátjába, amely a decemberi kalendárium szerint „26 péntek”, „27 szombat”, „28 vasárnap”, „29 hétfő” napokra hirdette a Váratlan vendég, A néma levente, A vén bakancsos és fia, a huszár című daraboknak az előadásait Nagyenyeden, Besztercén, Tordán, és a „drámai paksamétát” egy terjedelmes kék borítékba dugva, ráírta a borítékra nagyított betűjegyzéssel, hogy „Földes kizárás”, és úgy „tárolta” az anyagot az UTUNK „vezetőségi szobájának” egyik asztalfiókjában. 1959. január 7-én, szerdán volt a „Földes kizárás” napja, és a gyűlés nyomán a boríték úgy süly- lyedt a szerkesztőségi fiókba, mintha azzal egy évekkel ezelőtt „kiszabadult szellemet” zártak volna vissza a „palackba”, hogy ne hordozzon tovább „bajokat” és „fő veszélyeket”.

474