Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5-6. szám - Szabó Gyula: BUÉK-1959

hoz tartozik, hogy egy bizonyos idő kell ahhoz, amíg egy emberről az ember állásfoglalása kialakul. Én 1953-ban kerültem az ESPLA-hoz, ahol Földes volt a felelős. Két évig dolgoztam vele együtt, ahol sokat tanultam tőle. Ez alatt a két év alatt indult el sok fiatal tehetséges ember. Ezek Földes hatása alatt, tanácsai szerint dolgoztak. Megtanultam becsülni igen éles analitikus felkészültségéért... Nehezen kezelhető, akkor is hibás filozófiai úton járó költőt, mint Székely János kezében tudott tartani. Bajorral is voltak éles vitái, amikor Bajort is kézben tudta tartani... Ez pozitív korszak volt, jól nevelte és irányította a fiatalokat. Mégis azt kell mondanom, hogy nagyon meglepett, hogy Földes elvtárs megingott, zavarba jött, elhajolt, szembekerült a Párt politikájával. Itt elvi kérdésről van szó, mert nem engedhetjük meg azt, hogy a nagy tehetségeket túlságosan és elvtelenül tisztelni kell. Az irodalompolitikában volt egy csomó elvtelenség. Gondoljunk arra, hogy Székely János utolsó verskötetét nem kellett volna kiengedni, saját érdekében sem. Ez a periódus kétségtelen a magyarországi ellenforradalmi események előtt kezdődött. Földesnek hibája feltétlenül az, hogy nem felette maradt e tehetséges embereknek, hanem közéjük vegyült. Nem irányítójukká vált, hanem résztvevő pajtásukká lett. Visszaemlékezve, talán nem tévedek, a magyar- országi ellenforradalom idején nagy küzdelemben voltunk az említett fiatal írókkal. Heves összecsapások voltak, s amikor vizsgálni kezdtem ezt az ügyet, úgy emlékszem vissza, hogy ezekben a vitákban Földes nem vett részt... ez a hangulat igen negatív volt, bizony ellenséges is volt... Maga az írószövetség sem tudott ebben a nehéz időben szilárd pozíciót elfoglalni. A módszer kérdésében azt kell mondanom, hogy ugyanolyan hibákat követtem el, mint Földes elvtárs. Nem helyeseltük a kemény adminisztratív intézkedéseket. Páskándi ügyét hibásnak minősítettük, nem szabad ilyen eszközhöz folyamodni. Megmagyaráztuk, hogy a magyarországi forradalom csak ellenforradalom lehetett... Nem tapasztaltam, hogy irodalmi vezér akart volna lenni, Földes szerette a fiatal gárdát, de nem volt elég kemény és szigorú hozzájuk... Úgy látta, hogy a fő veszély az idillizmus és nem vette észre, hogy a fő veszély a negativizmus, amelyből revizionizmus lehetett és lett... Le kell szögeznem, hogy a tehetség - tisztelet párosult egy értelmiségi gőggel, amely ezt a magatartást szülte. Gálfalvi Zsolt mutatott rá arra, hogy az értelmiség hajlama volt az, hogy kivonja magát az általános Pártfegyelem alól, ez megvolt Földes elvtársban is. Pártellenes kijelentéseiről Földes elvtársnak nem hallottam. Hogy a Párt vezetőivel szemben milyen kijelentései voltak, nem tudom. Nagy megnyugvás mindannyiónk számára, hogy most együtt vagyunk és hogy Földes elvtárs meg tudja cáfolni mindazokat a kijelentéseket, melyek elhangzottak, hogy igazak-e vagy sem. Az tény, hogy Földes elvtárs nemcsak elcsúszott, hanem szembekerült a párt vonalával. A másik érzésem az, hogy Földes elvtársnak komoly tehetségét és felkészültségét nem fogjuk végleg elveszíteni. Ez az ülés nagy tanulság kell legyen. Neki talpra kell állnia, el kell viselnie és vissza kell térnie ahhoz a korszakhoz, amiben hasznát vettük. A jelentést elfogadom.”

Kacsó Sándor következetesen „elvtársinak nevezte Földest, szükségesnek tartotta leszögezni, hogy a párttal és a párt vezetőivel szembeni kijelentéseiről nem hallott eddig, és kifejezte „érzését”, hogy „komoly tehetségét és felkészültségét nem fogjuk végleg elveszíteni”. Utána Orosz Irén következett, aki Földes

459