Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5-6. szám - Ferenczy Erika: Forradalmi etüd/ök

diákok élén - a tüntetéseken is - a legnépszerűbb tanársegéd, korban majdnem hozzájuk illő, akkor olyan 25-26 éves, vagy még fiatalabb tanársegéd, Kocsár József haladt. Őt nagyon szerették és tisztelték a diákok. Később ő is vádlott-társam lett. Valahogy ő lett a természetes vezetőjük. Dancsi József és Kocsár József bölcsességének tudom be, hogy sem Szolnokon, sem Szolnok megyében nem volt véres forradalom. Ez alól egyetlen kivétel akadt, nevezetesen az, hogy a városban a közhangulat egyre hevesebben, egyre nagyobb mértékben az ávósok ellen fordult. Felerősödtek a gyűlölködő hangok, jelszavak, melyek úgy hangzottak, hogy: „zsákba okét, és bele a Tiszába”. Kétségtelenül, ők lettek ezekben a napokban a város legfenyegetettebb emberei. Es ekkor Dancsi József mert, és tudott intézkedni ebben az ügyben is. Elrendelte az AVH tiszti állományának védőőrizetbe vételét. Összeszedték az Államvédelmi Hatóság összes tisztjét, és az egyik, az ő saját tulajdonukat képező' hivatalba vitték be őket, nem cellákba, hanem hivatali helyiségekbe, és ott őrizték őket éjjel-nappal. Nem szökhettek meg ugyan, de védve is voltak az indokolatlan kegyetlenkedések ellen. Természetesen az volt a tervük - ezt 1956 bukása akadályozta meg -, hogy majd a törvényes bíróság előtt kell elszámolniuk azzal, hogy személy szerint ki, mit követett el közülük. Én magam erről az intézkedésről előzetesen egyáltalán nem tudtam. Kocsár Jóska tudhatott, mert ő tagja volt a Megyei Forradalmi Tanácsnak. A testület egyébként szinte nonstop ülésezett. Szolnok, mint kiemelt vasúti csomópont, mint repülőtérrel rendelkező város, bizony nagyon meg volt rakva szovjet egységekkel, tehát Dancsi-ék joggal féltek attól, hogy bármi, ami a városban történik, provokációnak minősül. Magán az egyetemen szüneteltek az előadások. Nem is annyira az egyetemisták folytonos tüntetései miatt, hanem mert senki, a tanszékvezetők, a meghívott előadók közül egyszerűen senki nem jutott le azokban a napokban Szolnokra. A tantermek a tanítási szünet ellenére zsúfolásig tele voltak. Az egyetemisták vitatkoztak, várták az egyre gyérülő híreket, amelyek Budapestről érkeztek. Ezért Kocsár József tanársegéd megpróbálta a Szolnoki Egyetemnek ezt az elszigeteltségét némileg kitágítani, és vállalkozott arra, hogy a Miskolci Nehézipari Egyetem diákjaival fölvegye a kapcsolatot. Egy-két napot ott is töltött.

Mindannyian több információra vágytunk. Nos, ezen igyekezett segíteni Kablay Lajos ezredes, a Szolnoki Repülőtér addigi parancsnoka. Ő egyébként a Kilián György Repülőtiszti Főiskolának is a parancsnoka volt, annak ellenére, hogy azt rebesgették róla, arisztokrata származású. Kiváló pilóta hírében állt. Bárki is volt, tény, hogy a népi forradalom mellé állt. Nem tudom, tagja lett-e a Megyei Forradalmi Tanácsnak, mindenesetre a városban állomásozó katonai egységek és a Megyei Forradalmi Tanács között az összekötő szerepét töltötte be. Kablay Lajossal, a Repülőtiszti Főiskola egyik tangépén, emlékezetem szerint október 28-án, esetleg 29-én feljöttünk Budapestre a Parlamentbe, hogy tájékozódjunk Nagy Imre kormányfőnél a helyzetről, az álláspontról. A delegációban tehát én is részt vettem. Arra is emlékszem, hogy a Budaörsi Repülőtérre érkeztünk meg, a gépet maga Kablay ezredes vezette. A Parlamentbe végül is nem vezették be az egész szolnoki delegációt, hanem négy-öt embert választottak ki. Ahogy a Kossuth téren gyalog átjöttünk, láthatóak voltak még a két nappal korábbi véres események nyomai. Minket a Parlament egyik termébe vezettek, hogy Nagy Imre miniszterelnök és az

437