Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5-6. szám - Friedrich Dürrenmatt: Pilátus
cokat vetett, és sebek borították. Némelyik sebe igen mély volt, és genny tört fel belőle, másutt véraláfutások csúfították el. De arcát nem láthatta, mert két karja teljesen eltakarta. Mégis, amikor látta ezt az elalélt és megcsúnyult testet - minden megkínzott ember teste ilyen -, minden vérző' seb és horzsolás ellenére is felismerte benne az Istent... Aztán felegyenesedett, és nagyot sóhajtva elindult az éjszakába palotája felé. Abban a pillanatban kialudtak a fáklyák is mögötte... Az iszonyattól megdermedve, állatként összekuporodva feküdt Pilátus valahol a szobája négy fala között, de álom nem jött a szemére. A csupasz falak az olajlámpa fényét tükrözték vissza. Gondolataiba mélyedt, és borzalom töltötte be a szívét. Magányossá lett és kifürkészhetetlenné. Észre sem vette már a körülötte járó-kelő' embereket. Csak az árnyképüket látta, mint amikor téli éjszakákon látni a holdfényben a tovasiető emberek árnyképét. Keze megpihent a szőnyeg mintáján, majd görcsösen megmarkolta párnáját, aztán remegve nyúlt a boroskehely után, amelyben egy kevés bor volt még. Pillantása a császár képére esett: a szobor mintha világított volna a sötétben, az ajkai mintha nevetnének, de olyan valószínűtlenül, ahogyan a halottak nevetnek sírjaik közt, mielőtt elnyeli őket a sötétség. Aztán némán, kifejezéstelenül bámulta a rabszolgát, aki nézése elől elfordult, mivel tekintetében valami furcsa, idegen fényt látott izzani. Kora reggel, mihelyt felkelt a Nap, furulyásokat hozatott, akik egyhangú muzsikával szórakoztatták. De még ez sem tudta feloldani a rémületből, amely szívét egészen hatalmába kerítette, mivel nem tudott szabadulni Krisztus tekintetétől... Pilátus megkísérelte, hogy a tömeg számlájára bocsássa szabadon a Vádlottat, mivel nem sikerült neki őt szólásra bírni. A színhely, ahol mindez végbement, az a lépcsősor volt, amely a főépület nagy, homlokzati részéhez vezetett. S az időpont: másnap reggel, mindjárt a Jézussal történt első találkozás utáni napon, mert az egész ügy igen rövid idő alatt játszódott le. A lépcsősorra és a főhomlokzatra árnyék terült, mely aztán keskeny szalagként futott végig a főépület hosszában, s a tér egy részére, valamint a sokaságra is rátelepedett. Az emberek egész éjszaka gúnydalokat énekeltek Krisztusról, de már kora reggel ott tolongtak a várkapu előtt, majd vad kiáltások közepette özönlöttek be az udvar belsejébe, melynek tágas térségét egészen betöltötték. Most még azt is közömbösen tűrték, hogy ki vannak szolgáltatva a légionáriusok hatalmaskodásának, akik fegyvereikkel tartották sakkban a csőcseléket. Mikor Pilátus szobájából jövet a csarnokba ért, a megnyílt kapun át látta, hogy Jézus és Barabás már a tömeg előtt állt, parancsa szerint kicsit magasabban, mint az emberek. Nyugodtan lépett ki a terem félhomályából. Olyan váratlanul és méltóságteljesen lépett fehér ruhájában Krisztus és a gonosztevő közé, hogy 428
