Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5-6. szám - Friedrich Dürrenmatt: Pilátus
de a tömeg hangos kiáltozások közben újra körülvette a cölöpöt. Félelmetesen összetorlódtak, egymás hegyén-hátán tipródtak az emberek. A cölöp tetejére erősített fáklyák olyan élesen és különös fénnyel világították meg az arcokat, hogy ennek az ember-rakásnak az árnyéka olyannak látszott, mint egy különös és óriási, kinyílt virágnak a levelei. Tovább hullámzott a tömeg. Sokan kisebb csoportokba verődve igyekeztek kikerülni a világosság fénykoréból, és a sötétség leple alatt telepedtek le, hogy kicsit távolabbról szemléljék az eseményeket. Néhányan annyira közel kerültek a helytartóhoz, hogy a lába majdnem hozzájuk ért. De most észre sem vette ezt, mert közben sikerült megpillantania Jézust. A Messiás mezítelen állt a csőcselék között. Félig felemelt kezét kötéllel kötözték össze, s hozzáerősítették a cölöphöz. Kicsit távolabb állt az oszloptól, magányosan a fa és a sötét, de mégis forró égbolt között, jól láthatóan a fénykör közepében. De árnyéka túlnőtt a fáklyák fénykorén: egészen Pilátus szívéig. S ez a szív most úgy érezte, hogy minden, ami történik, csak közötte és Krisztus között játszódik le. S minden egyéb: a katonák, az égő fáklyák, az ég felé meredő, hatalmas oszlop, a komor várfalak, a kemény kőkockák, a rabszolga halk lélegzése és a tüzes csillagok: mind-mind csak azért voltak most ott, mivel Jézus is ott állott. És bizonyságul kellett ott lenniük, hogy Isten és ember között nincs más kiegyezés, csak a halál, és nincs kegyelem, csak az átok, és nincs többé szeretet, csak gyűlölet! A helytartó előtt üldögélő katonák közül most néhány felkelt a helyéről, és odalépett Krisztus elé. A felsőtestük mezítelen volt. Némelyiket élesen megvilágította a fáklyák fénye, a többieknek csak az árnyképét lehetett látni. Kezükben korbácsok, ostorok villantak. Játszi könnyedséggel tekeredtek rá erős karjukra, majd enyhe rángással értek földet az ólomgolyók, melyek utálatos állatok ormótlan fejeihez hasonlítottak. A katonák körüljárták Jézust, mintha körültáncolnák, aztán pajkosan megsuhintották testét, majd hirtelen szikrázó gyűlölettel vágtak rá, hogy az ólomfejek mélyen beleszántottak testébe, és nyomukban mindenütt előbuggyant a vér. A nyugodtan ülő helytartónak végtelen fájdalmat okozott ez a látvány, mivel titokban még mindig azt remélte, hogy a korbácsütések visszapattannak rajta, mint egy márványszobron. Most azonban látnia kellett, amint Krisztus elájult a katonák borzalmas, kegyetlen ütéseitől és összeroskadt. Lába megcsúszott a földön, mivel keze fölött elszakadt a kötél, és teste a korbácsütések erejétől elvesztette egyensúlyát. A katonák azonban ennek ellenére folytatták a megkorbácsolást: félmeztelen testtel körültáncolták az elalélt Jézust, s közben minden oldalról rávágtak a korbácsokkal. A lobogó fáklyák megvilágították alakjukat, és kísérteties árnyékot vetettek a kövezetre. Aztán végre abbahagyták: amikor már szinte élettelenül vonaglott a teste, és merev tekintettel bámulták a szenvedő arcot. Még kezükben tartották a korbácsot, de az emberek lassan elszállingóztak és eltűntek az éjszakában. Pilátus egyedül maradt, - Krisztussal szemben. Még hallotta a katonák távolodó lépteit. A fáklyák nyugodtabban égtek, de alig pislákoltak már. Észrevette, hogy szurok cseppent a cölöp köré tekeredett, vérző testre. Felállott székéből, s lassú léptekkel elindult Jézus felé. Oly közel lépett hozzá, hogy megérinthette volna. Fedetlen, megkínzott teste láttán megborzadt: bőre rán427
