Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5-6. szám - Friedrich Dürrenmatt: Pilátus
Pilátus parancsot adott, hogy Isten Fiát a harmadik éjszakai őrség idején kell megkorbácsolni. 0 is végig akarta nézni, de rangrejtve. Már jóval előbb odaért annak a helynek a közelébe, a főépület és a torony közötti részen. Az elmúlt napot szinte elviselhetetlenül forróvá tette az izzó Nap, amely a felhőtlen égből tűzött alá. Most azonban az éjszaka borította féléjük fekete kárpitját, amit áttört a csillagok ragyogása, de a Hold még nem jött föl. Úgy tűnt Pilátus szemében, mintha semmi más nem lenne a világon, mint csak ezek a sötét falak és tornyok, melyek óriási cölöpök gyanánt merednek az ég felé. Mintha mérhetetlenül naggyá nőtt volna ez az épület az éjszaka sötétjében, de mégis meghatározott számú lépésekkel meg lehetett mérni. Pilátus odaért ahhoz a cölöphöz, amelyet kijelölt Jézus számára. Egy rabszolga tartotta magasra a fáklyát. Rőt fényénél is alig lehetett látni, hogy egy cölöp áll ki a földből, és az éjszaka sötétjébe mered. A helytartó megmarkolta a cöveket, és érezte a kiálló szögeket, amelyek felsértették a bőrét. Aztán a főépület felé igyekezett, ahol egy kis mellékkapu bejáratánál karosszék állt. Helyet foglalt, s megparancsolta a rabszolgának, hogy oltsa el a fáklyát. Alig ült le, csakhamar hallani vélte a katonák lépteit. De még egy kis időbe telt, mire már jól ki lehetett venni a falak közt visszhangzó léptek ütemes koppanását. A vele szemben magasodó várfalon egyszer csak megpillantotta a távoli fáklyák halovány fényét, mely tágra nyílt szemében mintha kicsit erősödött volna, sőt egyre élénkebb megvilágításban látta a falakat. Mégiscsak közelednek már! Hiszen néhány perc múlva már egészen élesen kirajzolódtak ennek a várfalak határolta óriási négyszögnek a kontúrjai az éjszakában. A cölöp is jelentőségteljesen emelkedett ki a várfalak közül. Árnyéka nyílegyenesen futott végig a földön, majd a falak hirtelen megtörték vonalát, s merőlegesen futott tovább felfelé, hogy elmerüljön az éjszaka végtelenjében. S amikor már egészen közeljártak a katonák, a fáklyák imbolygó fénye táncolni kezdett a falon, és a cölöp óriásivá nőtt árnyéka olyannak látszott, mint egy hatalmas óra elromlott mutatója, mely bolondosán ide-oda ugrál. A gyér megvilágításban most már előtűnt a feketéllő sokaság is, amint minden irányból szélesen hömpölygött a cölöp irányába, és az ormótlan fejek sűrű erdeje, a vadul hadonászó, ökölbe szorult kezek sokasága csakhamar beletorkollott ebbe a térségbe. Végre elébe léptek a légionáriusok is. Katonák és fegyverek vad összevisszasága volt ez a látvány. Némelyik közülük magasra emelte fáklyáját. Mások hahotáztak és kiabáltak, mivel egyik sem sejtette, hogy ki ül ott rangrejtve, mozdulatlanul a karosszékben. A katonák között valóban észrevétlen tudott maradni a háttérben, és az előtte örvénylő kavarodásban éles szemmel vette észre, amint a kardok markolata és a kemény öklök csapásra emelkedtek a magasba. A tömeg kicsit elcsendesedett, de aztán megint előbbre nyomult. A katonák élénk hahotázás kíséretében újra közéjük vágtak, erre a tömeg ismét kicsit szétszéledt, de csakhamar megint megközelítették a cölöpöt és egészen körülállták. Olyan sokan voltak, hogy Pilátus eleinte nem is vette észre köztük Jézust. Egy katona mászott fel a cölöp tetejére, fáklyát erősített a csúcsára, majd onnan egy kötelet dobott le, és a tömeg közé ugrott. Pillanatnyi zavar támadt, 426
