Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5-6. szám - Friedrich Dürrenmatt: Pilátus
FRIEDRICH DURRENMATT Pilátus Pilátus trónján ült, amikor vele szemben, a terem másik végén megnyíltak a nehéz vasajtók. Mintha valami óriás tátotta volna ki száját, és hatalmas torkából özönlött volna a tömeg a terembe. Csak nagy üggyel-bajjal tudták Őket visszatartani a légionáriusok, akik egymás kezét megfogva alkottak láncot, és hátukkal szorították vissza az ó'rjöngö embereket. A helytartó már akkor felismerte, hogy ez az ember, aki itt áll vele szemben, a csőcselék gyűrűjében, nem lehet más, csak Isten. Nem is mert még egyszer ránézni, mert valami megmagyarázhatatlan félelem fogta el. Idó't akart nyerni mindenképpen, hogy nehéz helyzetével egy kicsit meg- barátkozhassék. Tisztában volt vele, hogy Krisztus megjelenése az ő trónusa eló'tt csak megtiszteltetés lehet számára, de arra a fenyegető veszélyre már nem gondolt, ami e találkozás mögött rejlett. Végighordozta tekintetét a légionáriusok fegyverein. Szokása szerint végigmustrálta a rohamszíjakat is, amelyek keményen feszültek a katonák álla alatt. Majd a mozdulatok erejét és az izmok feszülését figyelte. Aztán egy ferde pillantással a sokaságon hordozta körül tekintetét, amely most mintha merev, mozdulatlan tömeggé sűrűsödnék, és szinte hangtalanul hullámzik a teremben. Középen, kíváncsi tekintetek kereszttűzében, méltóságteljes nyugalommal állott Jézus. Pilátus most sem mert szemébe nézni. Inkább lesütött szemmel, mereven nézte a térdén kinyitott tekercset, mely a császár egyik rendeletét tartalmazta. S elgondolkozott azon: mi lehet az akadálya annak, hogy ő ne nyilváníthatná tiszteletét Krisztus iránt, az egész nép előtt? Abban a pillanatban érezte már ezt a tiszteletet, amikor Jézus őreá nézett, és először találkozott tekintetük. Emlékezetes maradt számára ez a pillanat, amikor megnyíltak az ajtók, és bekísérték az Isten Fiát. Pilátus csak az O szemét nézte akkor, s rajta kívül semmi mást. De nem talált rajta semmi rendkívülit. Emberi szempár volt. Nem sejtett hatalmat, sőt még azt a fényt és ragyogást is hiába kereste benne, amit pedig annyiszor megcsodált a görög istenképeken. Viszont azt a megvetést sem tudta felfedezni ebben a szempárban, amit az istenek tanúsítanak az emberek iránt, amikor lejönnek a földre, hogy egész nemzedékeket pusztítsanak el. De nem tudott lázadást, vagy ellenszegülést sem kiolvasni ezekből a szemekből, amint pedig azt nem egyszer látta felvillanni az elébe állított gonosztevők szemében, vagy a birodalom ellen lázadók tekintetében, - és a bolondokéban, akik kacagva mentek a halálba. Inkább feltétel nélküli meghódítást vélt látni ezekben a szemekben, ami azonban szerinte csak tettetés lehetett, mert hiszen különben megszűnt volna az 422
