Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 4. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Az ukrán kérdés

arra, hogy „Európa” egyik legfontosabb része legyen. így az ukrán kultúra a maga lepusztult, mucsai közegéből egyszer csak a fővárosba került. Ezért meg kellett változtatnia jellegzetesen provinciális küllemét. Szabadulni próbált lengyel sajátosságaitól, hogy mindezt az őshonos latin-germán (német, francia stb.) kultúrák megfelelő' elemeire cserélje. így az ukránosítás az európaivá alakulás felé vezető' hídnak bizonyult.

Közben a kultúra nyelvi bázisa is átalakult. Korábban Oroszhon nyugati részén az irodalmi egyházi szláv nyelv mellett társalgási és kereskedelmi nyelvként használatos volt egy sajátos orosz-lengyel zsargon a társadalom felsőbb rétegeiben. De miután az orosz kultúra ukrán változata össznemzetivé vált, nyilván nem maradhatott használatban ez a lengyel igát és provincializmust jelképező' orosz-lengyel zsargon. A moszkvai hivatalnokok körében kialakult, egész Nagy-Oroszországban elterjedt társalgási és kereskedelmi nyelvre igen eró'sen hatott ez az orosz-lengyel zsargon, de végül mégiscsak ez a nagyorosz nyelv bizonyult eresebbnek és kiszorította az utóbbit, így ez lett a felsőbb osztályok egyetlen kereskedelmi és társalgási nyelve nemcsak Nagy- Oroszországban, hanem Ukrajnában is. Emellett továbbra is az egyházi szláv játszotta az irodalmi nyelv szerepét, a két nyelv közeli kapcsolatának köszönhetően valamiféle ozmózis is végbement e két változat között: a felsőbb osztályok orosz társalgási nyelve eres egyházi szláv hatásnak volt kitéve, ez utóbbi viszont igencsak „eloroszosodott”. Végül a kettő' egybeolvadt, létrehozván a modern orosz nyelvet, amely egyszerre irodalmi és társalgási-kereskedelmi nyelve minden művelts orosz embernek, vagyis ez az orosz kultúra nyelvi bázisa.

így Nagy-Oroszország kulturális ukránosítása és az ukrán kultúra össznemzeti kiterjedése természetszerűleg vezetett oda, hogy ez a kultúra elvesztette sajátosan ukrán, provinciális jellegét. A fentiek miatt nem válhatott sajátosan nagyorosz jellegűvé, a nagyorosz kulturális hagyomány folytonossága végérvényesen megszakadt, csak a moszkvai hivatalnokok kincstári nyelve maradt fenn. Ez adja a Péter cár utáni „pétervári” kultúra elvont- össznemzeti jellegét.

De az elvont-össznemzeti jelleg hangsúlyozása a gyakorlatban a konkrétorosz elvetéséhez, azaz nemzeti önmegtagadáshoz vezetett. Ez az önmegtagadás törvényszerűen hívta ki maga ellen az egészséges nemzeti érzés reakcióját.

Oroszország nagysága nevében gyakorlatilag üldöztek és irtottak mindent, ami eredeti orosz. Ez túl hülye helyzet volt ahhoz, hogy ne protestáljanak ellene. Nincs hát abban semmi különös, hogy olyan tendenciák bontakoztak ki az orosz társadalomban, melyek az eredetiséget hangsúlyozták és az orosz nemzeti arculat felfedezéséhez vezettek. De mivel ezek a tendenciák az össznemzeti kultúra absztrakciója ellen irányultak, azzal a céllal, hogy konkrétummal váltsák fel azt, törvényszerűen meghatározott regionális jelleget öltöttek. Aki konkrét-nemzeti arculatot akart adni az orosz kultúrának, annak feltétlen ki kellett választania az orosz nép valamelyik egyéni változatát - a nagyoroszt, a kisoroszt vagy a beloruszt, hisz konkrétan csak nagyoroszok, kisoroszok és beloruszok léteznek, az „összoroszok” pedig absztrakt képződmények. S valóban azt láthatjuk, hogy a konkrét-nemzeti orosz kultúra

364