Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 4. szám - Székely András Bertalan: A venczeli örökség időszerűsége

azon gyűlésterem megromlott levegőjében egyazon szónok meghallgatásával és megtapsolásával, s a hivatalos ügyek átásításával eleget teszünk egyesületi vagy testületi tagkötelezettségeinknek. A nemzeti szolidaritás tágabb és mélyebb fogalom ennél: a népközösség összetartó ereje, mely a nemzet vagy nemzetrész mindenegyes tagjával emberként számol, fizikai és lelki valóságuknak megfelelően fizikai és lelki, anyagi és szellemi problémakörrel (...). Magyarságunknak vannak szervezetei, de nem az egyetemes értelmezésben vett nemzeti szolidaritás alapján állók vagy legalábbis nem abban a formában, hogy ezeknek a szervezeteknek révén magyarságunkat szervezettnek mondhatnánk. ”28 Az erdélyi magyar társadalmi erők összefogását hirdető, 1937. évi Vásárhelyi Találkozó Venczel által is fogalmazott záródokumentumában leszögezik: giz erdélyi magyar népkisebbségi élet irányítása csakis a keresztény erkölcsi és demokratikus nemzeti követelmények szerint történhetik (...) életünkben a krisztusi elvek és tanítások alapján a szociális igazságnak érvényesülnie kell,”29 30 31 32 Mint egykori tanítványa, majd munkatársa, Imreh István utal rá, „Venczel József olyan világos álmodója volt, amelyben hite szerint az individualista életrend elmagányosodottjait, egymással csak a versengő küzdelemben találkozó tagjait, a közösségi célokért hevülés, az együttes akarás, a másokért élés forrasztja - a népszolgálatot vezérlő elvként tisztelő - szerves, meleg, emberi közösségbe.’™ Az áldozat és szolgálat erkölcsét önmagával szemben is a legszigorúbban véve, a paraszti világból „szűri ki a maga számára parancsként a ’bátor aszkézis’-t, és azt, hogy az élet zaklató magja: ’az örök elégedetlenség azzal, ami van és ahogyan van; gyötrődés, hogy a világot jobbá tegye; hősies erőfeszítés, hogy lendülő öleléssel a földről az eget átfogja...’m

Transzilván önismeret - az együttélésből adódó teendők

Venczel József Széchenyivel vallotta, hogy yi magyar önismeret a magyarság képességeinek és lehetőségeinek ismerete. Nép- és tájismeret egymástól el nem választható sajátos egységben. A magyarság önismeretében ugyanis a népismeret (az alkotóképesség vizsgálata, mint néprajzi, társadalmi és történeti probléma) és a települési táj (Közép-Európa) ismerete együtt fejezik ki azt a szerepet, mely a keleti magyarság európai hivatása s az idők változása folytán: életmegtartó eleme is (...) A magyar önismeret a nép- és tájismeret eddigi eredményei alapján döntő erejű: a magyarságnak külön, önerejére támaszkodó imperialista igénye vajmi kevés lehet, ezzel szemben a kultúrmagyarságnak, a minőségben felfokozott új magyar nemzetnek szerepe elvitathatatlan."3,2, A’30- as években megizmosodó hungarológiát a magyar nemzet teljes önismeretét célzó tudománynak tartja, művelőinek éppen ezért figyelmébe ajánlja Dimitrie Gusti professzornak a nemzettudományról vallott gondolatait: „A

28 Ami utána következik. In: Erdélyi föld - erdélyi társadalom, i. m., 242. p.

29 Hitvallás. A „Vásárhelyi Találkozó” zárónyilatkozata. In: Tamási Áron: Virrasztás. Révai, Budapest, 1943, 306., 310. p.

30 Imreh István: Venczel József öröksége, i. m., 16. p.

31 Imreh, i. m., 7. p.

32 Magyar önismeret, i. m., 179-180. pp.

355