Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Molnár Zsolt: Adalékok Szilárdi Béla festészetéhez
Alapállása egy szellemi körhöz való tartozást feltételez. Egy magatartást, s ez a gondolkodásmód azzal a festői attitűddel találkozik, amely képes általánossá tenni a megjelölt állapotokat. A festő' rátartiságával és vehemenciájával harcol a felület birtoklásáért - mert nyerni akar. Egyet kell értenünk Lothar Romain-nel, amikor rögzíti: „Szilárdi tudatosan lebegteti a választ, hiszen nem hisz egyikben sem, sem a tárgyábrázolás rajzának erejében, sem az attól megszabaduló, színben és geszusban megtestesülő érzelem-lekottázásában. Mindkettő egyenrangúan fontos képelem a számára, állandó birkózásukban bontakozik ki képi igazságuk, hogy az emberi tapasztalat külső és belső valóság terméke, és csak mint ilyen ragadható meg.” A magunk megismerése játszódik le a képekben. Saljapin énekelt így Rossinit, ilyen tenutosan, kiemelve, de nem fejbe verve a hangokat. Betöltve a teret, megérezve a szerep kínálta lehetőséget. No, persze, megállókra is szükség van. Szünetjelekre, amelyek az alkotás során végül is a lélegzetvételt biztosítják. Szilárdi teljesítménye ettől és ekkor válik teljessé. Günter Kunért úja: „Az ámulat tűnik legfontosabbnak, / mely nem fogja fel, amit megért, és / amit fölfog, azt nem érti meg.” Ez az a bizonyos szív, ami a képeiben dolgozik, akár megjelenik a színen, akár nem. Szilárdinál a szív, mint motívum, mint metafora - főnévi erejű. Belőle nem a szívből indul el, aztán tudatosul csak, próbálja meghatározni: mit kíván teljesíteni. Tehát: Szilárdi tudatosan indít és ösztönösen dolgozza fel képeit. Végül e kettő összefüggésében válik teljessé, kerekedik valósággá mindaz, ami valahonnan elindul és valahová megérkezik. Ez a honnan hová Szilárdi festészetének a kulcsa. Ösztönössége és tudatossága ebben keresendő. Canus- vel mondhatjuk: „...minden egyes kép jelképpé válik. Mintha ott tükröződne benne az egész élet vagy legalábbis az, ami az életünkből abba a pillanatba belefér.” Festőnk gondolatilag felkészült, tárgyilag nemkülönben. Feldolgoz magában minden témát, ami megrázza, megérinti őt. Képeinek minőségét a művek kódolt anyaga és filozófiai erőssége határozza meg. Erezzük magunkénak. Szilárdi Béla Budapesten született 1940-ben. 1971-től él Németországban. Zenét tanított Saarbrückenben. 1976-tól Münchenbe tette át lakhelyét. Több lapnak fotografált, többek között a Süddeutsche Zeitungnak is. 1984-től kiállító művész. 1985-ben tagja lett a Bajor Képzőművészek Szövetségének. Két évre rá a magyar Művészeti Alap és a Magyar Képzőművészek Szövetsége is tagjai közé válsztotta. Négy esztendeje rendszeresen jár Gutaházára. Ki ez a művész? Hol rejtőzött eddig? Metamorfózisa az élet küzdelmét hordozza. A Szilárdi-képek, sorozatok önégetések. Ő végül is magányos festő, mint külhoni pályatársai. Pilinszkyvel szólva meghaladja önmagát. Amit most elolvastunk, annak bennünk kell feloldódnia. A hazatalálásnak. A kötődésnek. Szilárdi Béla végleg megérkezett Magyarországra. 348
