Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Fábián László: "A beszéd szakadatlanul őrlő malma"
FÁBIÁN LÁSZLÓ „A beszéd szakadatlanul őrlő malma” MICHEL FOUCAULT: A SZEXUALITÁS TÖRTÉNETE Első kérdésünknek mindenképpen úgy kell hangzania, ha egyáltalán, akkor miféle története lehet a szexualitásnak. A másodiknak pedig: hogyan lehet a szexualitás történetét elgondolni. Az első kérdés a tárgyat, a második a módszert célozza. Különös, de nem könnyebb az elsőre sem válaszolni; leg- föllebb úgy, hogy elhárítunk bizonyos lehetőségeket. Hiszen nyilvánvalóan más történet rajzolódnék ki a biológiai-fiziológiai közelítés által és más akkor, ha a szexualitást szociológiai jelenségként fogjuk föl, etikai problémák soraként aposztrofáljuk vagy a róla szóló beszédet firtatjuk. A biológiai-fiziológiai közelítésnek - teszem föl - arra kell választ keresnie, vajon miként és miért alakult ilyen bonyolultra az ember szexualitása más élőlényekéhez viszonyítva, a szociológust nyilván a társadalom és a szexualitás viszonylatai foglalkoztatják, az etikus pedig viselkedési normák történetét adhatja a szexualitásról. A róla szóló beszédbe - természetszerűleg - úgyszólván minden belefér, jó esetben ez akár valamiféle eszmetörténet lehet - ebből a speciális aspektusból. Vizsgálata akár a gondolkodás és az eszmei divatok összefüggéseinek akár egy konkrétan kijelölt történeti szakaszban, pontosan lokalizált helyeken. Nos, ez utóbbival el is jutottunk arra a környékre, ahová a francia filozófus, Michel Foucault (1926-1984) kommandírozza olvasóját A szexualitás története című könyvével, amely a sokat sejtető A tudás akarása alcímet viseli. Olybá tűnik föl tehát, hogy amikor a tárgyat sikerült nagyjából szemügyre vennünk, a módszer is fólsejleni látszik, ugyanis a gondolkodás és az eszmedivat körülbelül olyasféle diádot jelent, mint Saussure-nél a Langue (nyelv), és parole a nyelvészeti struktúravizsgálatban. Mégcsak strukturalistának sem kell lenni ahhoz, hogy bárki megérthesse, a szexualitás - mint gondolkodás és eszmedivat - fölfogható struktúraképpen, ha egyszer a róla való beszéd vizsgálata a cél. Ez a discours (beszéd, beszédmód) pedig igencsak vonzó téma lehetett a 70-es évek elején (a könyv 1976-ban jelent meg Párizsban), az akkor éppen a strukturalizmussal kacérkodó Foucault számára. Talán nehezen érthető, de a francia strukturalistákat, ha erről egyáltalán lehet ilyen egybe- mosólag beszélni (Sartre megengedte magának, Foucault kétségbevonta), Saussure mellett Marx és Freud legalább annyira befolyásolta. Lacant például Freud és így vált a század alighanem legvitatottabb francia pszichológusává, 335
