Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Kálmán Emese: Viola József: Bacchanália
KÁLMÁN EMESE Viola József: Bacchanália (ORPHEUSZ, 1997) Nem kell itt latolni, nadrágot letolni s ötölni-hatolni, csak behatolni! * Arról amit A szerző ötödik verseskötete látott napvilágot, fél évszázada csiszolt, őrzött szövegekkel. Ez talán máris sokkal több, mint amennyit általában tudni lehet a hetvenegy éves Viola Józsefről, hiszen legutóbbi kötete éppen tíz évvel ezelőtt, az első pedig húsz éve jelent meg. Hosszú ideig készült könyve tehát átível több történelmi és társadalmi korszakon, a második világháborútól egészen a kilencvenes évekig. A Bacchanália első olvasáskor annyira radikális állásfoglalásra készteti olvasóját, hogy nehezen veszi újra kézbe, bár az mindenképpen érdemes az új ráolvasásra. Hat fejezete, ezeknek a zenei kifejezésekkel bevezetett egységeknek, illetve tételeknek a sora egy ,jímfónia” vázát adja, ami a zenei szimfónia ideális szerkezetének felel meg. A nyitó marchia (induló) után egy scherzo moderato következik, négy szakaszon át váltakozva az allegrowal, majd largo maestoso, azaz lassú, méltóságteljes befejezés. A különböző művészeti ágak által kiváltott hatásokra való rájátszás, azok keveredése már magából a felosztásból is érzékelhető, a költő megpróbál szinte minden érzékszervén keresztül hatni olvasójára, ideértve azokat a szintén nem lebecsülendő reakciókat is, amelyeket a többszöri és részletes nemi aktusok leírásával vált(hat) ki. Az érzékszerveken kívül tehát a fantázia is aktív szerepet játszhat, mivel a szerző olyan csikamlós és szórakoztató fejtörőkkel szolgál, mint például: „De bemutatják azt is - ősi licenc -la kettőből, hogy lesz 69”. A versformák egyik tételben sem egységesek, különböző szakaszok váltják egymást, más-más rímek és sorok formálódnak egésszé. Az adott képi hangulatot Viola a leginkább megfelelő formában igyekszik megfesteni, a szó valódi értelmében, hiszen a kötetből saját grafikáiból készült reprodukciói sem hiányoznak, amelyek mind egy- egy leírt jelenettel függnek össze. A zenei hatások után így a képzőművészet síkján is értelmezhetővé, „láthatóvá” válnak a versek. De hogy ennél is nagyobb nyomatékot adjon a szerző alkotásainak művészet-közöttiségére, számos alkotót meg is említ: Rembrandt, Van Dyck, Rodin, Rubens, mind felbukkannak, mint ahogy már első kötetében, a Kutyaszorítóban is ez volt a helyzet, ahol Picasso, Leonardo és Caravaggio nevével találkozhatunk. A színek és stílusok ilyen pontos meghatározása olyan benyomást kelt, mintha a költő 332
