Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Zsávolya Zoltán: A helyzet kutyája
ZSÁVOLYA ZOLTÁN A helyzet kutyája Varietas delectat. (L. Atini) Gyanítható egy remek hasadás az érzékelésem rétegmélyeinek szférájában, és én ezen tudati szörnyűség remekelőjének bizonyulok. Szakadék tárul fel 4 a lelkivilágomban, nem vitás, igaz: egyúttal olyan típusú ez a megriant bel- sőzet, hogy örömem telhessék őbenne. Hogy amennyiben alkotok (és bizony elég gyakran teszem azt!), eredendően és egyszerűen mindent erre a fontos bicsaklásra, folytonosság-hiányra épít(hes)sek fel. S hogy, általában véve, szinte csak akkor vanhasson így számomra akármi, ha ebbe a szellemi űrterületbe belemegyen. Akkor: ha nincsen. És fordítva: akkor is nincshessen (esetleg: istenigazán!), amikor - amúgy - volna. Univerzünkből - a fentieket részletezendő-kétségbeejtően csodálatosnak személy szerint például azt találom, hogy nagyon jól ott(hon) tudok lenni (benne), ahol és amikor éppen nem lehetek jelen, illetve rettenetesen távol tudok maradni onnan lényegileg, ahová éppen rendeltettem. Humán szituációink rendbéli bonyolódásának másfajta hatalma van tehát rajtam, mint más embereken. Megvalósulnak számomra, igen intenzíven sokszor, holott épphogy csak virtuális hozzájuk a közöm, máskor meg semmi módon nem kívánnak realizálódni előttem, pedig majdnem beléjük fulladok. Egyszóval, leegyszerűsítve már csak a kettős bonyolultság egyik oldalát részletezve -: amit egy adott helyzet nekem valamiképpen jelent, az sokszor nem létezik, vagy alig (vagy másképpen, esetleg pont indokolhatatlan erővel) látszik összehangozni a dolog önbonyolódásával. Úgy is mondhatnám: gyakorta kilépek a levésből, belépek a nincs-be, máskor a nincs-bői a léteibe, vagy mégsem lépek éppenséggel sehonnan sehová (csak azt hiszem, tán: nem is hiszem), percemberke vagyok, pillanati létező, aki hol frivolizál a minutával, hol kokettál a momentában. Mindenesetre: kacérkodik avagy kutyálkodik az események örök állíthatásának és állíthatatlanságának síkján, ez a kiindulópontja a gnózisban. Nyomnék erre valami konkrét példát - egészen pontosan: egy hármas példa lánccá kapcsolódó, külön-külön sem elképzelhetetlen gyűrűit - (mielőtt elszaladtok előlem, netán én szívódom fel visszavonhatatlanul), ha megengeditek. Mintha őrületesen passzív, mozdulatlanul kavargó, egy helyben zuhogó, aktivitáshiányos, állóképszerű július lenne. Önkatlanában forrongó kánikula, amiben jó tartózkodni, főni, hiszen kedves pokol: akárcsak a józsefvárosi mál- ladék otthonos infernója maga. Naná, hogy így van: idén zajlik, ahogy mondják az okosok, a 20. század legrámenősebb nyara. Azért, persze, mégsem biztos 324
