Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám - Pomogáts Béla: Az integrációs politika és a magyar-román kiegyezés
kezdeményeztek a kölcsönös kiengesztelődés érdekében, ez a párbeszéd azonban többnyire elakadt a politikai erők ellenállása következtében. így volt ez a messzi és a közelebbi történelmi múltban is. A magyar és a román értelmiség dialógusának közül kétszáz esztendős hagyománya van, hiszen már a felvilágosodás és a romantika korának írástudói is megpróbálkoztak az érdekek egyeztetésével és az álláspontok közelítésével, nemcsak a kulturális életben, hanem a politikában is. Gheorghe Sincai-nak, és Cesar Boliacnak is voltak magyar ismerősei és összeköttetései: az elsőnek Peretsényi Nagy Lászlóval, az utolsó jelentős latinnyelvű magyar költővel, az 1804-ben Nagyváradon Orodias címmel megjelent hősének szerzőjével, a másodiknak Toldy Ferenccel, a „magyar irodalomtörténetírás atyjával”. A magyar politikai irodalomban figyelemreméltó báró Wesselényi Miklós 1844-ben Lipcsében megjelent Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében című klasszikus munkája, amely a pánszláv veszedelem szorításában kereste a történelmi magyar állam fennmaradásának biztosítékait, s ennek során javasolta az erdélyi románok jogbiztonságának megteremtését és a dunai román fejedelemségek diplomáciai megerősítését, a velük kötendő szövetséget. Ezek a távolabbi múlt hagyományai, ezeket egészíthetjük ki az 1848-1849- es szabadságharc magyar-román kiegyezési törekvéseinek dokumentumaival, ezeket meglehetősen széles körben tárgyalja a szakirodalom, hasonlóan a 19. század második fele és a 20. század eleje magyar-román értelmiségi kapcsolatainak és megegyezési kísérleteinek történetéhez, így az Ady és Goga közötti, szakítással végződött barátkozási kísérlet vagy az Erdélyi Helikon és a Korunk íróinak a román írókkal fen tartott kapcsolatai történetéhez. Mindez azt igazolja, hogy a magyar és a román értelmiség legjobb képviselői tudatában voltak annak, hogy a két szomszédos nép viszonyát rendezni kell, és a kölcsönös kiengesztelődésre közös érdekekből következően, szükség van. A magyar-román viszony rendezése és a koalíciós válság A magyar-román viszony rendezésének a jelenben két komoly kísérlete van: a még az Iliescu-kormánnyal megkötött alapszerződés, valamint az RMDSz kormányzati szerepvállalása a román demokratikus pártok 1996-os választási sikere után. Az első: a budapesti kísérlet nem lehet eredményes a második: a bukaresti nélkül. Ezt tanúsította különben az Iliescu-kormány uralmának utolsó szakasza is, amelyben az alapszerződés egyszerűen retorikai vagy diplomáciai tapétának bizonyult a kisebbségellenes bukaresti politika falán. Az alapszerződés valójában nem képes „kétoldalú” keretek között érvényesülni, szükség van a „harmadik oldal” : a romániai magyar politikai érdekképviselet küzdelmének eredményességére is. Ezért okoz aggodalmat az, hogy a bukaresti kormánykoalíció stabilitása megrendült, és az RMDSz- nek több alkalommal is el kellett gondolkodnia kormányzati szerepvállalásának további lehetősége, fenntartása felől. Az elmúlt esztendő végén és az idei év elején eddigi legnagyobb válságát élte túl a bukaresti kormánykoalíció, először a román-magyar kormányzati együttműködés, miután a román szenátus két alkalommal is az erdélyi magyar felsőoktatási rendszer helyreállítása ellen szavazott, és ezzel a koalíciós 245
