Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 3. szám - Zsávolya Zoltán: Hamis hold

ban sem másképp, mint egyébként - számtalan apró darabra bomlik szét. A feszített némaság mozaikos töredezettségűre barázdált felülete végleg százfelé hull, mellesleg felfogja az arcom mélyéből áradó sejtelmességet, amely saját derengő erőterévé szerkeszti át a környezetemet. Meglehetősen hallucinálok, de látok is egyúttal. Kívülről, filmszerűen szemlélem magamat és ezt a házat. Látom ahogy van: holdfényhavazó megvilágításban, az ablakdeszkáira helyezett muskátlik virágpamacsműszerlapátkái például igen apró légrezdüléseket is érzékelnek. Jóformán a semmi sóhaját is a megfeneklett kánikulai homálylásban. Hogyne hallanám meg tehát a lábamhoz dörgölőzni akaró macskát, pedig annak igazán annyira puha a lépte. Nem úgy, mint az enyém, aki most lekanyarok hozzá a kezemmel, megragadom a hasa alatt, ezt követően félelmesképpen egyszerű önismétlésként megindulok vele befelé.

220