Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 2. szám - Géczi János: Forgatókönyv
Vékony, görcsös deszkán imolyognak. Amint a lány is átmegy rajta, a palló halk reccsenéssel törik ketté, lezuhan a vízre. De nem marad meg a felszínen, valami lehúzza a mélybe. A stégszerű alkotmány is lassan süllyed. Sietnek. A fiú régen nem fényképez. Jobbra, balra felszedett pallók, megdőlt cölöpök. Megszűnik a nádas, nyílt víz fekszik eló'ttük. Ahínáros, gazdag életű tavon keresztül vezet a palló. Széles, biztonságos. A part, ahová érkeznek, meredek. Fehér nyárak és öreg fűzek magasodnak, nem tudni mit rejtenek. Csak köztük lehet elmenni. Átverekedik magukat a bozóton, át a szedresen: elgazosodott, bodzával benőtt téren állnak. Amit először megértenek: a lebontott épületek melletti törmelékből, a sittből és néhány kupac megtisztított téglából: Antal innen hordhatta tornyához az építőanyagot. De a körös-körül, az üszkös fabarakkok mögött szögesdrótkerítés maradványa húzódik. S a négy sarokban megdőlt, megégett őrtorony-maradvány. Minen csendes. A lány a központi téglaépület falát tapogatja.- Nézd - hívja a fiút.- Ez az iroda - a fiú a rácson keresztül bámul a beomlott szobákba. A falon képkeretek világos foltjai.- Kőtörőfű - húz ki a lány a téglák közül egy elterülő növényt.- Kőtörőfű - fotózza a fiú.- Valóban, még tíz év! - teszi rá ujjait a kihúzott gyökér helyére a lány. Belemarkol a téglába, kiszakít egy darabot, szétmorzsolja. Végig a megmaradt épületek között. Csendes pusztulás. A fabarakkokból csak az oszlopok és az alap maradt meg. S a felgöngyölt, roszdás kerítésdrót. És kidőlt, egybe hordott szurkos kerítésoszlopok. Gyorsan növő nyárfák. Antal - a tornyában - a régi térképre hajol. Ceruzával húzza a fiú és a lány eddig megtett útját. A térképen látható a hatalmas mocsár, rajta a palló, átikszelve. Furcsa szerkezetet bont ki a ponyva alól, valami tükrös műszert. Mihelyt az ablakhoz tolija, a szobában besötétedik, és a hátsó falra homályos alakok vetítődnek. A fiú a téglaépület romjaira kapaszkodik. Egyensúlyoz egy betonkoszorún, tájékozódik.- Talán innen - mászik át az ablaküreg fölött.- Látod? - szól fel hozzá a lány, és hátrál, hogy szemmel tartsa a fiút.- Takarják a fák. Arra! - mutat a fiú. A toronyból fénysugár vetődik rá. Leugrik a romról, a mozdulattól kövek, téglák pörögnek. A nyárfa közelében vannak, amely csúcsán villog a fény, amikor mögöttük hatalmas 118
