Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió
XVIII VERSELEMZÉS bomlóban vagy fejlődésben van-e a vallásos eszme és a vallásos érzés?" címen bár az Ady által kedvelt, de a recepció által szívesen felejteni vágyott „között- nemzedék" (Arany és az első Nyugatnemzedék között), Lévayja, Szász Károlya, Kiss Józsefe költészetében többféle istenvariáns bújdosik a versekben; Ady Sionja azonban inkább Verlaine, Gide, Anatole France, Sageret4 - de keletről is -, Dosztojevszkij és Tolsztoj felől érkezik. Ady 1910- es esszéjének (Az Isten az irodalomban) már címe arra enged következtetni, hogy szerzőjétől távol állt a hagyományos vallási világkép-felfogás, az Istenről való szabadgondolkodás mint a szabadakarat biztosítéka tételeződik, az istenkritika eredménye kétféle lehet, vagy a megtalált isten bizonyosságával leszünk gazdagabbak, vagy radikális leszámolás tárgyává tesz- szük;5 Az Illés szekerén kötetet Ady első két „nagy dobása", az Új versek (1906), és a Vér és Arany (1907) megjelenése után nem kényezteti a kritika, és az olvasóközönség többségének körében is a második kötet Adyja marad az „igazi", köztudott például, hogy még a magát Ady-rajongónak valló Móricz is csupán a Vér és Aranyt ismeri (ahogy azt Ady-nekrológjából tudjuk), pedig azután még hét önálló Ady- kötet került kiadásra. Schöpflin Aladár a Vasárnapi Újság hasábjain cikkének tárgyául megnevezett kötetkritika helyett valójában az Új versek és a Vér és Arany költőjéről beszél, szóval mindarról, ami az „új" jelző alá sorolható, és ami felhasználható, illetve jól hasznosítható a szárnyát már igencsak bontogató „mozgalomnak", amikor Schöpflin az Illés szekeremül azt állítja, hogy az „új fejlődési fokot jelent pályáján"6 a Holnap antológiában szereplő Juhász Gyula szerint viszont csak a témakeresés határozott, a költőiség a témahajszolásnak alárendelt. A kijelentés már jelzi az antológiások „trónfosztó" törekvéseit. „De nekünk mégis kedvesebb, erősebb, biztatóbb jelenség volt embernek (kiem. tőlem) és poétának egyaránt a Vér és Arany új tárogatót és új riadót fúvó Adyja".7 Juhász Ady rovására voksol Babitsra, a Nietzsche-kedvelő költő apolló- nikus nagyságot tulajdonít Babitsnak Ady dionüszoszi nagy egyoldalúságával szemben. Persze Juhász Gyula sem mindig ilyen Babitsnak-elkötelezett, a kritikát követő évben írja a Mesternek (ő hívja így Adyt) az Ady Endrének című „ódáját", előzőleg pedig A Sion-hegy alatt című Ady-vers megírását követően Juhásznak is meglesz a maga biblikus hegye (A Tábor hegyén), ahová - hogy-hogynem -, Illés „lángoló határon" ragadtatott (Ady: Az Illés szekerén), a motívumot kifogásoló hanggal kapcsolatban elég megjegyezni, hogy Juhász költészete később sem nélkülözi a biblikus motívumokat, ahogy az Ady- költészetében sem szűnik meg. Földessy, aki magát minden Ady-titok tudójának mondja kötetcíme alapján, a Sötét vizek partján című Ady-verset említi Isten első megjelenéseként az Ady-világban8 („Néhányszor, már, már hittem, / Néhányszor megjelent az Isten.") Az ülés szekerén A Sion-hegy alatt ciklusa után jellemző az „istentéma" köré épített ciklusalkotásra való törekvés: gondoljunk csak a következő, kötet (Szeretném, ha szeretnének 1909) a Rendben van, Úriéten, és az 1910-es év Minden titkok verseinek. Az Isten titkai ciklusára, később A menekülő életnek (1912), az Istenhez hanyatló árnyék című cilusában érhetjük tetten Ady istenkereső, sőt egyre inkább azt megtalálni vélő szavait, a következő három kötetben azonban ez legfeljebb egykét fordulatra korlátozódik a versekben („Ad az Isten"), míg A halottak élén (1918) Ésaiás könyvének margójára című ciklusában újra biblikus allúziók törnek be az Ady- világba. Az Illés szekerén kötet A Sion-hegy alatt című ciklusát tartják az istenes-versek legpregnánsabb gyűjtőhelyének (Szabó Lőrinc: „Ady istennel-telítettsége és vallási megtérése Az Illés szekerén írásának idejére eshetett")9, de már a kötet címadó versében is összefonódik a romantikus küldetéstudat az utca énekével, a vers alaphelyzete pedig az Ady-textusnak az
