Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11-12. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió

XV gondolatokon való élősködés) kínálkozó párhuzam indított erre. Komolyan gon­dolom, hogy a művészet eleven, meg­rendítő és mágikus ereje mára meg­szelídült, teret engedve ezzel másféle szerepköröknek. Az érzéki közvetlenség pedig, melynek hiányát oly gyakran róják fel a mai művészetnek (miért tűnik el az alma húsa - kérdezi Perneczky Géza) vi­tatható, de legalábbis vitákat kiváltó köve­telménnyé lett. Ami nem jelenti azt, hogy személyes élményként, tapasztalatként ne részesülhetnénk benne olykor-olykor. Megváltozott kultúránkban szükségkép­pen változnak a művészethez való közelí­tésünk stratégiái is. A distanciára, ref­lexióra, értelmezésre rászoruló vagy még- inkább azokat provokatívan igénylő mű­vek másféle magatartásra szólítanak min­ket. És az is igaz, hogy számunkra már ép pen ez: az állandó reflexió jelenti a művé­szethez való talán legjellemzőbb viszonyt. S ha már a megváltozott kultúránál járunk, közhely, de éppen mint ilyen itt és most felhasználható: olyan intenzív hatá­sok, vizuális és hang ingerek érnek ben­nünket nap mint nap, melyekre a művé­szet tradicionális keretei között nemigen tudnánk példát találni. Sokkolva vagyunk képek és hangok által és a rendkívül gyor­san változó hatások ilyen soha nem volt dömpingjében az alkalmazkodás folytán már nehezen vagyunk képesek visszaszok­tatni magunkat a csendes szemlélődéshez. Tompának, erőtlennek tetszhet egy kiállí­tótér mozdulatlan tárgyaival, felajzott ér- zékeink és a felsrófolt ingerküszöb meg­követeli a magáét. S ez akkor is így van, ha magunkat mentesnek tudjuk ettől a kiber-világtól. Azt gondolom, Kodolányi munkái képesek rávenni minket arra, hogy vissza­vegyünk a tempóból, arra, hogy újra az ér­zékenység skáláján hangoljuk be érzéke­inket, agyunkat. Ezek a munkák egyszerre adják meg a közvetlenség, a meditativ elmélyedés és a reflexív szemlélődés le­hetőségét. Ha szabad és illik valami vég­telenül egyszerű és a semmitmondás ódiu­KÉPZŐMŰVÉSZET mát is magán viselő kijelentést tennem: Jó ezek között a - műalkotások? minden bi­zonnyal azok, - tárgyak között lenni. Volt módom hosszabb időt eltölteni társaságuk­ban és bár egyre több gondolatot csaltak elő belőlem, az alaphang, mely halkan ugyan, de magától értetődően szólt, ez volt. S ahogy mentegetőzöm közönséges szóhasználatom miatt, ugyanígy magya­rázkodásra kényszerít' a követelmény, mely szerint fontos művekről jelentőség- teljes gondolatok váratnak el. Ha én most efféléket nem is tudok tenni, az - újabb mentség - az én számlámra írassék, semmi esetre sem az itt látható művekére. S még ezek után is hajlandó vagyok elismételni: jól érzem magam ezek között a szörnyek és szentek között. Érzékileg és intellek­tuálisan egyaránt - mondanám, ha nem tudnám, hogy e kettéválasztás megle­hetősen problematikus vállalkozás. Mitől ez az otthonosság, mi végre ez a kuncogásra és átszellemültségre egyaránt csábító, a groteszk humort és a méltóság- teljes komolyságot egyaránt magában hor­dozó kettősség? Minél többet foglalkozom Kodolányi használati tárgyakból átváltoztatott-átlé- nyegített műalkotásaival, annál inkább fel­erősödik bennem a furcsa kétértelműség élménye, a jelentésekre való rá- és kiját­szás, az értelmezésre felkínálkozó lehető­ségek sokfélesége, a közelítések egymás­nak sokszor ellentmondani látszó alter­natívái. Mintha már Kodolányi első ilyetén munkáinak születési körülményei is ezt erősítenék. A közönséges használati tár­gyak, az elhasznált, kidobott és aztán meg­talált tárgyak mint leendő műalkotások ötlete köztudottan Duchamptól származik. Hogy aztán milyen indíttatásból jelenik meg újra és újra, valamint milyen karriert fut be majd a popartban, ennek elemzése művészettörténészi feladat. Ami számomra most fontosabb, az az, hogy Kodolányihál az újrafelhasználás folyamatában először magának az ötletnek újrafelhasználása történt meg. Izgalmas és

Next

/
Thumbnails
Contents