Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - Kereszturi Zoltán: Az olvasás életrajza
lobog / fut át mintha máshol”, Fény korlátozás). Ennek a versnek a szövegformája a képleírás-versbeolvasás dialektikájában ragadható meg: a szöveg a leírást úgy strukturálja, hogy bár paratextuális jegyként (Genette) ott áll benne a képletírás jelzése, az olvasás „retorikájában” ez mégis elveszti „identitását”, kívül reked a szövegen (éspedig nemcsak tipográfiailag). Ez a kötet egyik tette nérhető szubjektum-típusa, amelyhez az alábbi szövegek kapcsolhatók még: Pontkeresés; Erotikus vázlat 42.; Forgás. Egy másik típusba azok a versek sorolhatók, amelyek az ismert irodalomtörténeti vélekedés szerint a modernségbe sorolt József Attila-i szubjektum-építkezés motívumaiból a legtöbbet megőrző, de nem „átírásmentesen” átemelt retorikai alakzatokat foglalják magukba. Ilyenek például a figyelj, cowboy!, a Mese a lét adta játékról! a Hasonlat és az Elmesélem, mely utóbbi mind egyes részleteinek beszédmódjában, mind egyes elemeiben köthető József Attilához. Néhol még szövegszerűen is: „se Egy nőben felébredtem és egyben / elaludtam Majd elmesélem ha én / is meghalok Engem nem oda temet / aki eltemet Temelléd nem sajnos / hiányzik hogy nem haltam még meg Vállad”. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a kötetben lenne olyan vers, amely egy József Attila-szöveg újraírásaként volna meghatározható, azaz egy efféle munka lenne a pretextusa. így egyrészt a szubjektum-típus meghatározásáról van szó - Angyalosi Gergely 1996-os könyvében „szubsztanciális szubjektumnak” nevezi a József Attila-i szubjektum-típusok egyik legjellegzetesebb, valószínűleg Zalánnál is termékeny alakzatát másrészt arról a „tendenciáról”, hogy Zalán már korábbi írásaiban, így pl. Kívül c. 1993-as kötete több versében, jópár szövegponton ténylegesen is kapcsolódott József Attila-művek- hez. A kérdés - a tét - ebben az összefüggésben mármost az, hogy Zalán Tibor Curriculum vitae-jét a fentebb körvonalazott József Attila-i szubjektumképzés alapján feltárható szövegnek lehet-e tekinteni? Ha az „arc-képzés” szempontjából vonjuk be értelmezésünkbe ezt a valószínűleg átfogó érvényű megszólalást, akkor a kérdésre igenlő válasz adható. Az „arc-képzés” mint a szerzői énről való beszéd az olvasás aktusa során felépülhet a könyvben szereplő másik prózában, a Niagara felé címűben is. Ezekben a prózákban a „szerzői én maszkjának olvasásra való felkínálása” során bizonyos irodalomszociológiai momentumok is megfogalmazódnak, amelyek szövegiségükön túli, ezáltal jócskán irodalmon kívüli, legfeljebb az irodalmi életre vonatkoztatható relációkra utalnak. A harmadik szubjektum-típus tehát az olvasás folyamán nyilvánvalóan felépíthető szerzői én rajzolata. Ami egy negyediknek a megragadhatóságát, létezési lehetőségét illeti, arra talán a kötet legjobb versei szolgáltatnak példát. Kétségkívül a Kopszo- hiladészi elégiák, valamint a poszt-kopszohiladészi elégia tartozik ide. Ezt a változatot identitáskereső vagy szerepkereső szubjektumként lehetne megnevezni, annak alapján, hogy a hét elégia és a „ráadás” korántsem azonos szubjektum-képet mutat fel, hanem éppenséggel az azonos típusok hiánya, a nem egységes „arc-rajzolat” jellemzi őket egyformán. Úgy tűnik, sokszor egymást átértelmező, de mindenképpen egymásra reflektáló szövegek egymásutánjáról beszélhetünk esetükben. Az elégiák a „poszt-elégiával” együtt egyébként olyan versszerkezetet alakítanak ki, amely nem újdonság Zalán költészetében. Hasonló szövegformát valósít meg a Közelítő üveglap és 1067
