Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11-12. szám - Kecskés Miklós: Két kispróza

így felelt: azért

Mert a végső sorba, bizony annyi szót zsúfolok, amennyit egyáltalán tudok.

(A SZÁMOK ANTROPOLÓGIÁJA:

Thomas Crump könyvéből)

Ismét tél van, a pirossipkás a téren zöld füzetecskéjében lapozgat. írni már nem tud bele, mert tele van írásokkal, szavakkal. Ekkor érkezik oda Ivett, mintha megérezte volna; - új tiszta füzet a kezében, szól, ezt fogadd el. S ekkor eszükbe jut a nyár, a vasút, minden vidék, merre nem jártak még (?). A pirossipkás ekkor megszólal. Utazni fölösleges, ugyanodajutunk vissza, így vallott erről más is, például Pessoa.

Hol is, hát a „Kétségek” könyvében vagy némely versében.

Az idei tél egy kissé hidegebb, a kabát alá öltözékek kellenek. A szoba ablakát csukni kell, zord az idői Ivett és a pirossapkás fent van a szobában, Ivett diktál, míg barátja írja szó szerint a sorokat. Néha-néha szünetelnek, esznek is, járnak ki a temetőbe is. Ivett szülei sírjához visznek téli virágot. Mindig csak vöröset vagy csak fehéret, sárgát. Lassan már mindennap a te- metó't járják. Ivett bal karját lengeti, jobbjával a pirossipkásba karol, mintha apja lenne. Otthon néha dalolnak, néha fütyörésznek. Aztán egy napon elmarad Ivett látogatása, másnap is. Levél a postaládában: Ivett tegnap elaludt éjjel, s reggel már nem kelt föl, kérem jöjjön. A pirossipkás ott van a háznál, beengedik. A lányt szülei fölé temetik. Amikor a pap végzett a beszéddel, a pirossipkás elkezdett szavalni. Valamennyi írása közül a legszebbet. Majd hazament. S minden mást, ami volt, megsemmisített.

Tél van, kemény tél, a pirossipkás kint ül a téren a padján és ír, szavakat. Például ezeket: esztendő, Északi-sark.

1998. július 16.

Folyóiratunk 1998. évi számainak megjelentetéséhez a Nemzeti Kulturális Alap anyagi támogatást nyújt.

1034