Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - Dragomán Pál: Hagopián, a Megváltó
- Tudod, hogy van ez ilyenkor - válaszoltam nagy a hó, nehéz a közlekedés.- Az a sok vacak ruha akadályoz, így felöltözve, persze hogy nem lehet sietni! De most már levetheted nyugodtan, magunk között vagyunk!- Nem lehet - mondtam -, most még nem lehet, tudod benne van elrejtve az üzenet.- Egy frászt! - felelte az óriás -, az üzenet már nálam van! Megkaptam az éjjel, megszólalt végre a Hang és elmondott mindent, megtanultam kívülről a parancsot, pontosan tudom mit kell tenni, ne aggódj, Szent Péter, nem írtam le semmit, nem juthat idegen kezekbe! Gyimesi ismét megszólalt a gyóntatószékben.- Maguk ismerik egymást doktor? És milyen üzenet? Miféle parancs?- Az üzenet világos - mondta a férfi -, én leszek a világ ura és Szent Péter segít majd nekem! Lassan összefogdossuk a nem tisztaéletű embereket, ketrecbe zárjuk, minden nap megkorbácsoljuk őket, ők pedig dolgozni fognak nekünk, mindörökké ámen!- De doktor! Hiszen ez őrült! - vakkantotta el magát a rendőr.- Miért? Maga mit gondolt? Azt, hogy tüdőbeteg? Különben jobb lenne, ha most egy kicsit hallgatna, inkább menjen és engedje ki a plébános urat a sekrestyéből, hozzon valami pokrócot is egyúttal. A férfi mintha csak elfáradt volna, leült a főpásztori székbe az oltártól jobbra, botját egyenesen tartva monoton hangon duruzsolt.- Megkorbácsolni! Ketrecbe zárni! Mindörökké ámen! - Közben néha felrikkantott - Üdvöz légy, Szent Péter! Gyimesivel már nem törődött, csak hallucinációi hangját hallotta. Amikor ráterítettem a pokrócot, nem tiltakozott, sőt botját kis időre elengedve úgy rendezte el a vállán, mint egy püspöki palástot. Tagadhatatlanul volt benne bizonyos méltóság. A nyitott sekrestyeajtóban dermedten állt az öreg pap, arca lila az átélt izgalomtól. Mielőtt megnyugtathattam volna, megszólalt a férfi.- Neked mit üzent a Hang Szent Péter? - kérdezte.- Erősítő injekciót kell adnom neked - mondtam. - Nagy erőre van szükséged, hogy véghezvihessük a tervet, erős vagy már most is, látom én jól, de nagy a munka, ami ránk vár, le kell győznünk a tisztátalan életűeket. Szelíden bólintott.- Jól van Szent Péter, tedd hát, amit a hang üzent! Egy tízes fecskendőbe felszívtam két fiola plegomazint, szemrebbenés nélkül tűrte, hogy a karjába szúrjam, már rám sem figyelt, csak végtelen monológját mormolta. Tudtam, egy ekkora testben legalább félóra kell, amíg hatni kezd a gyógyszer, de nem számoltam az akut schizoid reakció tolerancia növelő hatásával. Csak attól féltem, hogy kizökkenek a szerepemből és tudtam, újabb kapcsolatteremtésre már nem lennék képes. A paphoz fordultam.- Nyugodjon meg, Főtisztelendő Úr, szegény beteg ember ez, és most már teljesen ártalmatlan.- Értem én kérem, persze, hogy értem, de hát ilyen példátlan eset, ekkora izgalom az én koromban! És a félbeszakított szentmise, még az úrfelmutatásig sem jutottam el, talán még a templomot is újra be kell majd szentelni! 980
